Eltávolították az Elie Wiesel szülőházára mázolt antiszemita falfirkákat – újabb intézmények ítélték el a gyalázkodást

MTI 2018. augusztus 06., 14:34

Helyreállították Máramarosszigeten a 2016-ban elhunyt Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és holokausztkutató szülőházának homlokzatát, amelyre antiszemita, gyalázkodó falfirkákat festettek szombatra virradóra ismeretlen tettesek.

Fotó: Máramaros megyei prefektúra

Vasile Moldovan prefektus közleményben fejezte ki meggyőződését, hogy a bűnüldöző szerveknek sikerül felelősségre vonniuk az elkövetőket, az antiszemitizmust büntető, újonnan elfogadott törvény alapján. Az egy hónapja kihirdetett jogszabály szerint Romániában három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják az antiszemita megnyilvánulásokat.

Hétfőn az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége közleményben ítélte el a – holokauszt áldozatait és túlélőit sértő, illetve a Donald Trump amerikai elnököt és más vezetőket gyalázó – vandalizmust,

másokat is arra bátorítva, hogy következetesen foglaljanak állást minden gyűlöletkeltő, előítéleteken alapuló megnyilvánulás ellen. A Román Akadémia is közleményben fejezte ki hétfőn megbotránkozását és felháborodását a holokauszt örök elutasítását célzó Elie Wiesel-emlékház megszentségtelenítése miatt, és – bár tettüket elszigetelt esetnek tartja – az elkövetők példás megbüntetését sürgeti.

Amint arról beszámoltunk, Elie Wiesel múzeumként berendezett máramarosszigeti szülőházának homlokzatán szombat hajnalban jelentek meg rikító, vörös festékkel felmázolt gyalázkodó feliratok.

{K1}

Az egyik falfirka közvécének nevezi az emlékházat, egy másik szerint „a zsidó már a pokolban van Hitlerrel”, a harmadik pedig egy Angela Merkel német kancellárnak, Donald Trump amerikai elnöknek és Vlagyimir Putyin orosz államfőnek címzett obszcén káromkodás.

A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a tetteseket a közelben lévő térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálják azonosítani. A műemlék meggyalázását a román külügyminisztérium, az író nevét viselő román nemzeti holokausztkutató intézet és az – Elie Wieselt halála után Máramaros megye díszpolgárrá avató – önkormányzat már szombaton elítélte.

A washingtoni holokauszt múzeum szerint a történtekért a helyi hatóságokat is felelősség terheli, mert úgy vélik: elhanyagolták Wiesel szülőházát. Christoph Heubner, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke szerint Európa térképén kétségbeejtő sebességgel jelennek meg a gyűlölködés újabb helyszínei.

Elie Wiesel egész életében az emberi méltóságért harcolt és azért, hogy a nevelés révén szorítsák vissza az antiszemitizmust. A szülőházán talált falfirkák azt bizonyítják, hogy Romániában még erősíteni kell ezt a nevelést”

– vonta le következtetést a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke.

Az 1928-ban Máramarosszigeten született, 2016-ban New Yorkban elhunyt Elie Wiesel munkássága nyomán számos országban a tananyag és a közbeszéd részévé vált a holokauszt tanulságainak levonása. Egyaránt tisztelték Amerikában és Izraelben, tevékenységéért 1986-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki.