Tomboló közönség, hidegrázós fesztiválélmény a kolozsvári Untold nyitónapján

Bede Laura 2018. augusztus 03., 13:48

A telt ház fogalma hirtelen új értelmet nyert csütörtök este, amikor a Kolozsvár Arénában összegyűlt több mint 84 ezer fesztiválozó egy emberként ugrált a dübörgő elektronikus zenére.

Fotó: Untold

A kincses városban negyedik alkalommal szervezett Untold fesztivál hivatalos megnyitóján a látványos tűzijáték és lézershow mellett nagyban hozzájárult az alaphangulat megteremtéséhez, hogy

a rendezvény első napján, már 22 órakor egy négyzetméternyi üres területet nem lehetett látni.

A nagy létszám ellenére fennakadások nélkül lehetett megközelíteni a főszínpadot, ahol első alkalommal lépett fel a The Chainsmokers. A Grammy-díjas amerikai lemezlovas duót Alex Pall és Andrew Taggart alkotja, utóbbi élőben adta elő a fiatalok körében közismert és közkedvelt dalokat, viszont a nyolcvanas évek pár slágere is szerepelt a repertoárjukban – természetesen elektronikus feldolgozásban –, amellyel az idősebbeket is megszólították. Ez jó ötlet volt, hiszen annak ellenére, hogy az Untold célközönsége a fiatalság, a hatéves kisgyerektől a hatvanévesig minden korosztály jelen volt.

Fotó: Bede Laura

Ugyanilyen széles skálán mozgott a nemzetiségi eloszlás: a különböző országokból érkező fesztiválozók zászlókkal jelezték hovatartozásukat.

A kolozsvári rendezvény talán legnagyobb pozitívuma, hogy a különböző nemzetiségek között nem alakul ki konfliktus, sőt barátságok köttetnek. Ennek egyik példája, hogy egy rúdra húzták fel a román, magyar és angol nemzeti lobogót, de láthattunk román–kanadai–francia kombinációt is.

Pár perc erejéig a politika is helyet kapott a fesztiválon: kezdetben csak kisebb csapatok, majd az arénában már több ezer ember skandálta azt, hogy „Muie PSD” (szabad fordításban: Szopsz PSD). Ennek háttere, hogy nemrég egy Svédországban élő román állampolgár a kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) szidalmazó, „MUIEPSD” betűkombinációjú rendszámtáblával látta el gépkocsiját, amiért itthon – nagy botrányt kavarva – bevonták a jogosítványát és az autó rendszámtábláját.

Fotó: Bede Laura

Rövid időn belül, a következő fellépő nyitóakkordja hallatán ismét a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – a résztvevők a kezdeti lelkesedéssel és energiával buliztak hajnalig. A fesztivál tíz színpadán mindenki találhatott számára tetsző produkciót, a helyszínek megközelítése közben pedig szemügyre lehetett venni az étel- és italkínálatot – az árak ezúttal is turistazsebre szabottak. Az ország legnagyobb fesztiválja vasárnapig várja az elektronikus zenei kedvelőit, a különböző kultúrák iránt érdeklődőket és azokat, akik életre szóló élményekre vágynak.

{K1}

Egyébként a szervezők pénteki tájékoztatása szerint a kincses városi fesztivál első napján több mint 84 ezren lépték át a könnyűzenei megarendezvény kapuit. „Az itteni a világ egyetlen közönségéhez sem fogható, valahányszor ide jövünk, áthat bennünket az itteni emberek energiája és melegsége” – nyilatkozták a közönséget ugyancsak csütörtökön este szórakoztató Parov Stelar tagjai. A főszínpad fellépőin – Mahmut Orhan, The Asteroids Galaxy Tour, Parov Stelar, The Chainsmokers, Oliver
Heldens, Diplo, Afrojack és Will Sparks – kívül a többi színpadon további negyven együttes és előadó koncertezett.