Árulkodó jelek a klímaváltozásról: egyetlen magyarként vett részt a jelenséget kutató szibériai expedíción László Zoltán

Huszonötezer kilométeres, a globális éghajlatváltozást kutató transzszibériai expedícióról tért vissza nemrég egy kolozsvári és zsibói biológusokból álló csapat. Az erdélyi kutatók a rohamos léptékű klímaváltozás bemutatásához gyűjtöttek adatokat.

Egy hónap alatt 25 ezer kilométer autóút és számtalan fa­gyűrű-, növény- és rovarminta – tömören így foglalható össze az a transzszibériai expedíció, amelynek tagjai zsibói és kolozsvári biológus kutatók, illetve kisegítő műszaki személyzet.

A június 15. és július 15. között megfeszített tempóban lezajlott kutatóút résztvevői azt vizsgálták, hogy a globális felmelegedés hatásaként a borális erdők miként viszonyulnak a gyors klímaváltozáshoz.

A tizenegy fős csapat tagjainak fele a zsibói botanikus kertből, a másik fele a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karáról kapcsolódott a közös finanszírozású expedícióhoz, amelyet a zsibói polgármesteri hivatal is támogatott. A kutatócsoportban magyar szakemberként László Zoltán rovarbiológus, kolozsvári egyetemi oktató is részt vett; vele vettük számba a transzszibériai expedíciót, illetve a biológiával kapcsolatos kutatás mai helyzetét.

A kolozsvári szakember vadrózsán – a csipkebogyó cserjén – rovarok által létrehozott gubacsokat vizsgál, amely sok ökológiai kérdésre is választ adhat.

Az ezzel kapcsolatos kutatásban észak-amerikai és ázsiai tudósokkal dolgozik együtt. Idén már részt vett egy tajvani konferencián, de Európán kívül az Egyesült Államokban is járt már tudományos fórumon. A mostani, szibériai út orosz kutatókkal kibontakozó együttműködést hoz tető alá.

Donald Trump hatalomra kerülése óta új fordulatot vett a klímaváltozás körüli vita, miután az Egyesült Államok elnöke tavaly júniusban bejelentette, hogy országa kilép a nemzetközi éghajlatvédelmi egyezményből. A washingtoni döntést megindokoló szakemberek szerint a klímaváltozás valójában nem az, aminek a tudósok egy része bemutatja, inkább a földtörténet korából ismert felmelegedés és lehűlés ciklikussága. Az ökológiai kutatásokat végző László Zoltán szerint

a katasztrofális klímaváltozás már beköszöntött, aminek szembetűnő hatásairól aligha lehet vitatkozni. A sarki jégminták alapján kiszámolt grafikonok tudományos elemzése ma már pontos képet ad a jelenségről, amely rég meghaladta a földtörténeti ciklikusságot: manapság pár évtized alatt emelkedett annyit az átlaghőmérséklet, mint évszázadokkal vagy évezredekkel korábban.

A drasztikus, és mindenki által jól látható időjárás-változás – erdőtüzekkel tarkított, kánikulai meleg például Svédországban – szervesen kiegészül az éghajlatváltozást kutató szakemberek tudományos megfigyeléseivel. „Amíg nem volt ennyire gyors a felmelegedés, a növekvő meleg elől a növényzet lassan észak felé vándorolt. A gyors klímaváltozás miatt azonban Szibériában a tajga nyírerdei hatalmas területeken, foltokban pusztulnak, a felmelegedés egy új károkozó bogár megjelenésének kedvez” – magyarázza a szakember, aki ijesztőnek nevezte kocsiablakból végignézni az élő erdőket felváltó száraz, fehér karókat.

Ennek következtében a sztyeppei növényfajok kezdenek behatolni a pusztuló erdőségek helyére, ahonnan kiszorítják a fákat. Sok helyen a fenyveseket homok borítja, ami szintén gyökeresen megváltoztatja a tűlevelűek életterét.

A Kolozsvárról útnak indult csapat napi 800-1000 kilométert is megtett Oroszországban, ami igen kemény menetet és alaposan megtervezett kutatói munkát feltételezett.

Útjuk az Ural déli részén érte el Szibériát: a Moszkva és Vlagyivosztok között húzódó, mintegy 9 ezer kilométeres transzszibériai út menetirányonként kétsávos, helyenként autópályának, de mindenhol gyorsforgalmi útnak megfelelő műút európai mércével mérve is jó minőségű, benzinkutakkal, szállodákkal és autószervizekkel megtűzdelve. A sok helyen bővítésre kerülő, vagy újjáépítés alatt álló útvonal biztonságos lehetőséget jelent a világ legnagyobb országát átszelni akaró vendégek számára.

László Zoltán szerint sokáig európai táj fogadja az embert, és ez a kutatás szempontjából is sokat segített, hiszen a legtöbb helyen a nálunk is megszokott növény- és állatfajokat találni.

A táj a Bajkál-tó után változik meg gyökeresen. A tajgai környezetben az addig megszokott, európai „zsúfoltsághoz” képest ritkábbak a települések, de a nagyvárosok arculata, a zsibongás sokat nem változik.

A csapat tagjaként a kolozsvári szakember számára több szempontból is nagy élmény volt a szibériai kutatómunka. Egyrészt meglepte az utak jó állapota és az elérhető, olcsó árak, amely nyilván összefüggésben van a lakosság bevételeivel – a benzint például a romániai viszonyokhoz képest fél áron lehet megvásárolni. Egyszerű falusi közösségekbe, kis településekre is eljutottak, ahol kedvesen fogadták őket, vagy ha segítségre volt szükség, mindenhol könnyen találtak erre kapható embereket.

A szibériai erdőségekben gyűjtött fagyűrűminták a fa korától függően legalább 50-60 évre visszamenőleg pontosan mutatják az éghajlat változásait: csapadékos, napsütéses évben a fa többet növekszik, ínséges években kevesebbet. A rovartani gyűjtemény is feldolgozás alatt áll: ennek során DNS- és egyéb vizsgálatokkal hasonlítják össze az adott vidéken eddig leírt fajokkal. A tudományos munka publikációkkal és nemzetközi konferenciákon történő bemutatkozással folytatódik.

László Zoltán kedvező fejleménynek tartja, hogy az utóbbi években könnyebb román állami támogatással nemzetközi konferenciákra eljutni; egyébként a szibériai út miatt éppen egy japán konferenciát kellett lemondania. Ez a trend most annyiban változhat meg, hogy az Országos Kutatási Hivatalhoz benyújtott tudományos pályázatokat ettől az évtől már nem külföldi szakemberek, hanem hazaiak bírálják el.

Az elbírálásra eddig felkért külföldiek pártatlansága nagyot lendített a tudományos projekteken, hiszen nagyobb eséllyel kaptak pénzt azok a kutatók, akik valóban értékes témákhoz kértek állami finanszírozást.

 A kolozsvári szakember azt is gondnak tartja, hogy a magyar kutatók alulreprezentáltak a romániai kutatói gárdában, aminek sok oka van. Az egyik a kiszámíthatatlan finanszírozással függ össze: adott témakörben 3-4 év elteltével kerül sor újabb pályázati kiírásra, ezt pedig egy témával kitartóan foglalkozó kutató nem tudja kivárni, ezért Magyarországon vagy Nyugat-Európában próbálkozik. A kutatást hátráltatja az egyetemi oktatók túlterheltsége is, ami szintén romániai sajátosság. De létezik több pozitív példa is, többek között László Zoltán esete, aki Budapestről tért haza Kolozsvárra kiteljesíteni kutatói pályafutását.