Kegyelmet kér a HVIM székelyföldi aktivistáinak Johannistól egy budapesti szervezet

MTI 2018. július 31., 18:15

Az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke arra kéri fel Klaus Johannis román államfőt, hogy adjon kegyelmet Beke István és Szőcs Zoltán elítélt székelyföldi fiataloknak.

Fotó: Gecse Noémi

Lomnici Zoltán egy keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, akár egy évig is eltarthat, amíg elbírálják a kérelmüket az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Úgy fogalmazott, hogy erősen megkérdőjelezhető ítélet született. Közölte: Bajkai István fideszes országgyűlési képviselővel együtt megígérte a hozzátartozóknak, felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét is a „megalapozatlan” döntésre, amelynek valódi célja szerintük az Erdélyben élő magyarok megfélemlítése. Másrészt jogi eszközöket is igénybe vesznek a két fiatal védelmére.

Kiemelte, a döntés értelmében az érintettek a román alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletet tettek, miközben csupán pirotechnikai eszközökkel foglalkoztak.

A budapesti legfelsőbb bíróság volt elnöke megjegyezte, hogy olyan börtönben tartják őket fogva, ahol rablógyilkosok, erőszakos bűncselekményt elkövetők ülnek, pedig csupán a hazájukat szeretik, és lehet, hogy volt néhány meggondolatlan mondatuk, de semmilyen módon nem akarták Románia nemzetbiztonságát fenyegetni. „Az ítéletet nem két fiatal székely ügyeként kell kezelni, hanem figyelmeztetésként: komoly problémák adódnak abból, ha a magyarok az autonómiájukért, a megmaradásukért küzdenek” – vélekedett az EMT elnöke.

Bajkai István kijelentette: nem szabad elmenni a jogsértések mellett, különösképpen, ha ezek a magyar nemzet tagjait érintik. „Az eddigi bizonyítékok alapján a fiatalok biztosan nem követtek el terrorizmussal összeköthető bűncselekményt” – állította. Hozzátette, az első és a második világháború lezárását követően a kisebbségek védelmére szolgáló wilsoni alapelvek elismerése nem, vagy csak részben valósult meg Erdélyben, a külhoni magyarságot több ezer jogsértés érte az elmúlt száz évben. „A magyar alkotmány szerint mindenkori kötelességünk a nemzet tagjainak védelme” –emelte ki.

A fideszes országgyűlési képviselő szerint meg kell vizsgálni, hogy a román igazságszolgáltatás elfordult-e az európai jogtól, és az egész magyarság megfélemlítésére törekszik-e; hogy a diktatúrában tapasztaltakhoz hasonlóan a politika szolgálatában áll-e a román igazságszolgáltatás. „Az erdélyi magyarság, különösen Székelyföld, nyomásgyakorlásként éli meg a történteket” – közölte Bajkai.

Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét 5-5 éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság július elején. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Első fokon a bukaresti táblabíróság, a vádak egy része alól felmentve őket, csak a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért szabott ki rájuk annyi szabadságvesztést, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek. Ha az elsőfokú ítélet emelkedett volna jogerőre, a vádlottaknak nem kellett volna további börtönbüntetést letölteniük, de a vádlottak felmentésért, az őket bíróság elé állító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) súlyosbításért fellebbezett.
A legfelsőbb bíróság a büntetőjogi besorolást terrorista cselekményekre változtatva rendelte el a vádlottak bebörtönzését.

Beke István és Szőcs Zoltán egyaránt ártatlannak vallotta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal.