Káoszba fulladhat a kosárlabdaszezon: elhalasztották a hazai bajnokságok szerdára tervezett sorsolását

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2018. július 26., 12:30

Elhalasztották a hazai kosárlabda-bajnokság 2018–2019-es szezonjának szerdára tervezett sorsolását. A kluboknak ellenvetései vannak a magas letéti díj miatt.

A Sepsi SIC csapatánál nem tartják elképzelhetőnek, hogy töröljék a bajnoki kiírást Fotó: Sepsi SIC/Facebook

Elhalasztották a hazai kosárlabda-bajnokságok 2018–2019-es szezonjának szerdára tervezett sorsolását, miután a benevezett csapatok többsége nem felelt meg a szereplés megszigorított feltételeinek. Az új kiírásra ugyanis nemcsak a pontvadászatok kiírását módosították, hanem – mint arról már beszámoltunk – olyan pénzügyi feltéteket is támasztottak a klubok iránt, amelyeknek a férfimezőnyben eddig csak a Nagyváradi VSK, a Kolozsvári U-BT, a Szeben, a Steaua, a Craiova és a Voluntari CSO, a nők között pedig az Aradi ICIM tett eleget.

A többség viszont még nem fizetette ki maradéktalanul a különböző illetékeket

– tudtuk meg Dan Berceanutól, a Román Kosárlabda-szövetség főtitkárától. Hozzátette, a helyzet rendezésére a férfimezőny augusztus 10-ig, a női mezőny pedig augusztus 31-ig kapott újabb határidőt, abban bízva, hogy az önkormányzati pénzből gazdálkodó klubok a hó végi költségvetés-módosítások és esetleges kiegészítések révén megfelelnek majd a feltételeknek.

A pénzügyi elvárásokról ugyanis nem áll szándékukban lemondani még a női klubok többsége által vitatott 10 ezer eurós letéti összegről sem. Berceanu hangsúlyozta, hogy elnökségi ülésükön több lehetőséget is megvitattak.

„Az Aradi ICIM például már ki is fizette. Meglátjuk, hányan követik a példáját. Ha összegyűl hat csapat, akkor hat csapattal rendezzük meg a bajnokságot, ha annál kevesebben lesznek, akkor egyszerűen nem rendezzük meg” – szögezte le határozottan a főtitkár.

Rusz István, a női bajnokságban címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC menedzsere ugyanakkor nem tartja elképzelhetőnek, hogy töröljék a kiírást.

Attól a pillanattól a szövetség elnöksége be is adhatná a felmondását. Nekik kell változtatniuk az álláspontjukon, mert úgy gondolom, hogy ha tizenkét-tizenhat csapat egyvalamit akar, akkor azt a szövetségnek kötelező módon el kell fogadnia”

– fogalmazott lapunknak. Hozzátette: beneveztek, de nem kaptak számlát, ami alapján fizethettek volna. „Nem is lett volna miből” – jegyezte meg. Mint magyarázta, ez a garanciapénz ráadásul nem leírható összeg, nem is tudnak vele elszámolni, hanem egy évig a „levegőben lóg”.

„A szövetség hatalmas tévedésben van, ha azt hiszi, hogy én azt a szövetség számlájára fogom utalni. Azt – ha bármely csapat kifizeti – egy teljesen külön számlára kell fizeti, amihez a szövetségnek nincs joga hozzányúlni. A szövetség téved, ha azt hiszi, hogy a klubok ezt kifizetik, a szövetség pedig egy évig élősködni tud ezen az összegen. Ez nem egy olyan összeg, amihez hozzá szabad nyúlni, nekem meg nem egy olyan összeg amit önkormányzati pénzből le tudok írni” – ecsetelte a klubok ellenvetését Rusz.

Tájékoztatása alapján az önkormányzati klubok még nem is kapták meg a következő fél évre a pénzeket, és vannak akik költségvetés-kiegészítésre vagy projektelfogadásra várnak, ezért nem jellemző, hogy hirtelenjében 10 ezer eurót ki tudnának fizetni.

A Kolozsvári Universitatea pert is indított a kosárlabda-szövetség ellen a letéti díj miatt. Erről a Totalbaschet.ro internetes szaklap szerzett tudomást, megjegyezve, hogy a nevezések alapján 24 férficsapattal és 14 női együttessel szervezték volna a 2018–2019-es szezont.