Vígopera az Őszi Sokadalom fénypontja: minden korosztályt megszólító programokat kínál Kézdivásárhely városünnepe

Krónika 2018. július 29., 11:27

A kézműves és hagyományos termelők vására áll az augusztus 30. és szeptember 2. között rendezendő Őszi Sokadalom középpontjában. Kézdivásárhely városünnepén továbbá koncertekkel, operával, gyermekfoglalkozásokkal, borudvarral, pityókafesztivállal, várják a résztvevőket.

Színpompás. „Belakják” Kézdivásárhely főterét augusztus 30. és szeptember 2. között az Őszi Sokadalom résztvevői Fotó: Biró István

Hagyományszerűen a Tanulók Klubja fúvószenekarának és mazsorettcsoportjának fellépése nyitja meg Kézdivásárhely városünnepét, az Őszi Sokadalom elnevezésű rendezvényt augusztus 31-én. Az esemény hivatalos nyitónapján színpadra lép az Iris, a Pokolgép és a Magashegyi Underground – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Szeptember elsején a helyi Mano and Friends nyitja a koncertsorozatot, majd

a rendezvény fénypontjaként begördül Kézdivásárhely főterére a Magyar Állami Operaház kamionja a Gördülő Opera Székelyföld turné keretében. A társulat Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját adja elő.

A szervezők mintegy 300 ülőhelyet biztosítanak, emellett állóhely is lesz bőven. Az előadás ingyenesen tekinthető meg, az estét a fiatalabb generációkat megszólító Freddie fellépése zárja.

Szeptember 2-án színpadra lép Simó Annamária, a Csík Zenekar, a városnapok zárókoncertjén pedig Rúzsa Magdi szórakoztatja a közönséget, majd a tűzijátékot lehet megcsodálni. Az koncertek utáni szórakozást az Urbanizé Garden biztosítja a parkban, ahol naponta 4-4 lemezlovas pörgeti majd a lemezeket.

Többek között Azteca & Mano, Sllash & Doppe, Dubgrade, Levitation, Grid, PDBR, DJ Shiver, Nick Havsen ütemeire lehet bulizni.

Az Őszi Sokadalom egyik legszínesebb és legkülönlegesebb programja minden évben az utcazene.

Szeptember elsején a Polyp Televízió székháza előtti téren négy-öt zenekar szórakoztatja a résztvevőket, másnap nagyobb helyszínt, a Vigadó előtti teret járja át a zene. Fellépnek a város és környező települések kisiskolásai, valamint a magyarországi Millió Rózsaszál rock and roll banda, a sepsiszentgyörgyi Imette, a Lunar Acoustisc Trio, az Old Bumeráng (akik a régi Bumeráng-tagokból verbuválódtak össze) és a Maya and The Crazy Plumbers.

Az értékszüret mottóra épülő rendezvény idején az eddigi évekhez hasonlóan több mint 100 kézműves és helyi termelő kínálja portékáját.

Ménessy Kinga Kitty főszervező szerint a rendezvény középpontjában álló vásár idén sokkal koncentráltabb lesz, a Gábor Áron-szobortól kezdődik, a főtér két oldalán két sorban állítják fel a sátrakat, szabadon hagyva a teret az opera produkciójának.

A gyerekvárost idén is a Caritas szervezi, szocio-edukációs gyerekprogramok, gyűjtő- és alkotópontokkal rendezik be a Gábor Áron-szoborig kibővített teret, amelynek a bejárata idén a polgármesteri hivatal felől lesz. A 65 fős önkéntes csapat közel 20 ügyességi játékot és közel tíz kreatív műhelyt rendez be és koordinál, a tevékenységeken a felnőttek is részt vehetnek.

A szervezők szerint az Ifjúsági tér minőségi szórakozási, kikapcsolódási és találkozási pont lesz, ahol különböző előadásokon, beszélgetéseken és fiatalos programokon vehetnek részt az érdeklődők. A pityókafesztivált a Molnár Józsiás parkban szervezik, a borduvarban az erdélyi borok kóstolásán kívül a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep.