Páva Adorján 2018. július 24., 23:14

Szülőföldvakító nyugati csillogás

A szüleik keservesen összekuporgatott pénzéből tengődő diákok már tinédzserkoruk kezdetétől fogva valós lehetőségként kezelik a külföldi munkavállalást, hiszen alig akad olyan család, baráti kör Romániában, amelynek bár egy tagja ne a határon túl keresné a kenyerét. Így a serdülők közül sokan már tizenéves koruk elején kijelentik, hogy Amerikába, Svájcba, Németországba mennek dolgozni, amikor azt kérdezik tőlük: mi leszel, ha nagy leszel?

Az elmúlt tanévben országszerte 157 ezer tanuló koptatta tizenkettedikesként az iskolapadot, ám csupán 136 ezren iratkoztak be az érettségire, 123 ezren jelentek meg a vizsgán, és 86 ezren értek el hatos vagy annál nagyobb átlagot. Azaz az idei végzősök csaknem fele nem rendelkezik érettségi diplomával. Persze még próbálkozhatnak a pót­érettségin vagy a jövő évi megmérettetésen, de így is kijelenthető, hogy a tizenkettedikes diákok jelentős része nem tanul tovább, munkába áll.

És mivel a mai fogyasztói társadalom azonnal megköveteli az anyagi jólétet az elméletileg, jogilag függetlenné váló „legújabb” tagjaitól, a fiatalok nem elégednek meg a kevéssel: java részük inkább maga mögött hagy csapot-papot, és külföldre repül a családi, közösségi fészekből. Bár a bukaresti kormány különböző támogatásokkal próbálja arra ösztökélni a cégeket, hogy fiatalokat alkalmazzanak, a felkínált fizetések beláthatatlan ideig jóval a nyugati átlag alatt maradnak. És ez ugyanúgy érvényes azokra is, akik az egyetem elvégzése után vállalnának munkát.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a még az országban élő romániai fiatalok csaknem fele azt tervezi, hogy a jövőben külföldön próbál szerencsét. Nem csoda, ám rendkívül elkeserítő. Főleg annak tudatában, hogy a nyugati piacgazdaság valószínűleg még nagyon sokáig kegyetlenül kiszipolyozza az elmaradott térségeket, hiszen előbbi egyik fő motorja a termelők és fogyasztók folyamatos elszívásából nyeri az erőt. A szabad mozgás és munkavállalás teljesen demokratikus elve pedig megtámadhatatlan. És akkor az érzelmi vonzatokról még nem is beszéltünk: melyik szülő tagadná meg felnőtté váló gyermekétől, hogy jól, jóval jobban éljen?

Ki kell mondani: a szülőföld szeretete, a közösségi gyökerek megtartó ereje lassú kimúlásának vagyunk tehetetlen tanúi. Egyértelmű, hogy a családban és az iskolában is erőteljes nevelési kampányt kellene indítani a nyugati csillogás csábításának tompítása, a szűkebb vagy tágabb értelemben vett otthon felbecsülhetetlen értékeinek tudatosítása, kidomborítása érdekében. Csak legyen szülő, tanár, aki még itthon van.