Kiss Judit 2018. július 18., 23:08

„Vatikáni valutára” váltott hálapénz

Kaotikus és korrupt egészségügyi rendszerünk egyik, leginkább a bőrünkön érezhető sajátossága, hogy az orvosok, kórházi alkalmazottak általában fehér köpenyük zsebébe csúsztatva kapnak a pácienstől „figyelmességet”: magyarán a kórházi szolgáltatásokért a betegek rendszerint lepengetnek egy adott, sokszor busás összeget.

Teszik, és legtöbbször természetesnek tartják mindezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben jócskán megemelkedett a gyógyítók bére. Vagyis a jelek szerint nehéz megszabadulni hosszú-hosszú idő óta berögzült mentalitásbeli mechanizmusoktól, hétköznapivá vált szokásoktól. Az emberek zöme úgy gondolja – sajnos sok esetben nem alaptalanul –, hogy kiszolgáltatott helyzetében csak akkor bánnak a beteggel megfelelő vagy akár emberi módon, ha megpróbálja pénzösszegre váltani azt, amit az orvosok, asszisztensek, ápolók érte tesznek. Tegyük hozzá, kötelességükként, egyébként az állam által viszonylag jól megfizetett munkájukként.

Ennek a gyakorlatnak menne elébe a zilahi kórházban a hétvégén útjára indított, bár vitatható eredményességű, mégis dicséretes szándékú tesztprogram, amelynek az a lényege, hogy a páciensek kihelyezett dobozokba csúsztatnák ezután figyelmességük, hálájuk jeleként az „adományt”, amelyet az illető egészségügyi intézmény a szolgáltatások jobbítására fordítana. Az elképzelést, amely szerint ugyanott nemtetszésüket, elégedetlenségüket is jelezhetnék a páciensek, illetve egy szimpla „köszönömmel” viszonozhatnák a kórházi szolgáltatásokat, élénken üdvözölte a szaktárcavezető. Számos orvos, intézményvezető helyteleníti azonban az ötletet, mondván, hogy törvénytelen, követhetetlen, sőt abbéli meggyőződésüknek is többen hangot adtak, hogy ideje lenne magát a hálapénz intézményét gyakorlaton kívül helyezni.

Való igaz, jó lenne végre hatékonyan tudatosítani az emberekben: az orvosnak, egészségügyi alkalmazottnak maximálisan teljesítenie kell a kötelességét, akkor is, ha nem kap ezért többletjuttatást. Ugyanakkor azt is, hogy a páciensnek korántsem kötelessége, hogy borítékokat csúsztasson a fehér köpenyek zsebébe. Egyelőre távolinak tűnő, szépséges utópia, de képzeljük el, hogy a beteg annyit mond: Isten fizesse, áldja meg a munkáját, az orvos pedig elégedett lenne a „vatikáni valutával”.

Jó kérdés, hogy vajon tényleg eljön-e az idő, amikor a hétköznapi embernek, aki becsülettel fizeti az egészségbiztosítást, nem kell összekuporgatott pénzét borítékba rejtett „hálává” varázsolnia. Vajon akkor is emberi módon beszélnének vele, szakmailag megfelelően gyógyítanák, kezelnék, ha mindössze „vatikáni valutával” fizetne?