Közös tiltakozás: Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek jogtiprónak tartják Bekéék elítélését

Krónika 2018. július 10., 15:48

Közös nyilatkozatban fejezte ki megrendülését és értetlenségét kilenc Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet Beke István és Szőcs Zoltán elítélése miatt kedden.

Archív felvétel Fotó: Boda L. Gergely

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a Minta Ifjúsági Szervezet, a KMKSZ Ifjúsági Szervezet, a Via Nova – Új út és a VMSZ Ifjúsági fórum lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában jogtiprónak minősítette a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két aktivistájára terrorizmus miatt kirótt, öt-öt éves letöltendő börtönbüntetést.

Mint az ifjúsági szervezetek közleményükben írták: megdöbbentő, hogy „a székely terroristaperként elhíresült koncepciós eljárás” után másodfokon, koholt vádakkal több évre elzárják a családjuktól, barátaiktól, közösségüktől nemzettársainkat, főképp, mikor alapfokon már felmentették őket.

Ezzel a bírósági döntéssel a múlt század legsötétebb, legkeményebb kommunista időszakának hangulatát idézik, ami egy modern jogállamban nem történhetne meg

– fogalmaztak, hozzátéve: meggyőződésük, hogy az ítélet hátterében a magyar közösség megfélemlítése és a már amúgy is létező magyarellenesség felszítása állhat. Mint mindig, a román politikai elit a „magyar kártyával” próbálja elterelni a figyelmet az általa okozott kaotikus állapotokról – vélték, megjegyezve: azt gyanítják, hogy a román titkosszolgálat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva próbálja bebiztosítani az intézmény költségvetését. Az aláírók szilárd meggyőződése, hogy egy önmagát jogállamként meghatározó európai országban magánbeszélgetésekből összeollózott hanganyagok alapján, minden szándék és tett híján senkit sem szabadna évekre elítélni és bezárni.

Az ifjúsági szervezetek kérik a Kárpát-medence magyarságát, hogy kövesse figyelemmel a székely fiatalok sorsát, és ne nézze szótlanul a magyarellenes jogtiprást.

Bátorítják továbbá erdélyi nemzettársaikat, hogy éljenek a törvény által biztosított lehetőségeikkel, és aktívan vegyenek részt a Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadításáért szervezett megmozdulásokon, így a csütörtökön az erdélyi magyar pártok által közösen szervezett tüntetésen is, Kézdivásárhelyen.

{K1}

Felkérik ugyanakkor a Kárpát-medence összes magyar politikai és egyházi szereplőjét, hogy a kérdést tartsák napirenden, az EP-képviselőket pedig, hogy minden lehetséges csatornán tájékoztassák a nagyvilágot erről az európai és román jogot csúfoló ítéletről – zárták állásfoglalásukat.

Amint arról beszámoltunk, Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.