Tényleg így működik egy jogállam?

Nem mintha a Btk.-módosítás nem vérezne ezer sebből, és nem rína le róla, hogy a kormányoldal legfőbb célja Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és számos más korrupt politikus feloldozása a felelősségre vonás alól.

Már az a tény, hogy a módosításokat amúgy aktívan, javaslatok tömkelegével támogató RMDSZ számára is vállalhatatlan volt a hivatali visszaélés büntethetőségét korlátozó változtatás, jelzi, hogy mérsékelten igaz a kormányoldal által mantrázott indoklás, miszerint csupán a korábbi alkotmánybírósági ítéletekkel és az ártatlanság vélelmére vonatkozó uniós direktívával akarták összhangba hozni a jogszabályokat. (Persze a szövetség most is taktikázott: hogy ne haragítsa nagyon magára a kormánypártokat, amelyektől a magyar anyanyelvhasználat szempontjából kedvező közigazgatási törvénykönyv megszavazását várta, nem szavazott a módosítások ellen, csupán tartózkodott).

Ugyanakkor az a tény, hogy a kormányoldal – gyakran RMDSZ-es támogatással – megpróbálja korrupt vagy korrupcióval gyanúsított politikusai érdekében megváltoztatni a játékszabályokat, korlátozva az igazságszolgáltatás munkáját, még nem jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatás makulátlanul, minden gyanú fölött állva végezné a feladatát. Például a már említett magyar ügyekben – a székelyföldi „terroristák” és a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében – igencsak megkérdőjelezhető ítéletek születtek.

A terrorvádak kapcsán hozott, ötéves letöltendő szabadságvesztésről szóló ítélet azért nagyon furcsa, mert az alapfokon ítélkező bíróság indoklásában gyakorlatilag nevetségessé tette a túlbuzgó terrorellenes ügyészséget és a hírszerzést, rávilágítva a terrorvádak tarthatatlanságára, és csupán a robbanóanyaggal való visszaélés miatt marasztalta el a vádlottakat – pontosan annyi szabadságvesztést róva ki rájuk, amennyit előzetesben töltöttek.

Ennek fényében igencsak döbbenetes, hogy a jogerős ítélet ennyire szögesen ellentétben áll az alapfokú verdikttel. Nagy kérdés, mi késztette a bírákat a szigorú ítélet meghozatalára, hogy vajon tényleg csupán a hatályos törvények alapján eljárva, eddig ismeretlen, perdöntő bizonyíték birtokában, vagy az igazságszolgáltatáson kívüli erők által befolyásolva döntöttek. Az ítélet indoklásának közzététele talán majd eloszlatja a homályt, de kérdéses, hogy hiteles és megnyugtató választ kapunk-e arra, valóban terrorügyről van szó, vagy csupán arról, hogy egyes körök mindenképpen koncepciós perben elítélt magyar „terroristák” prezentálásával próbálják elhitelteleníteni a legitim magyar jogköveteléseket.

A Batthyáneum ügyében született alapfokú ítélet eközben azon bírósági döntések sorába illeszkedik, amelyek rosszindulatú, hazugságokon, a tények elferdítésén alapuló „érvek” alapján fosztanak meg valamilyen magyar intézményt egy általa épített ingatlan tulajdonjogától. Akárcsak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vagy a nagyváradi pénzügyi palota esetében, illetve a Bánffy-erdők ügyében született újabb botrányos ítélet ügyében, ebben az esetben is arról van szó, hogy a román állam vagy valamilyen hivatalos intézmény megpróbálja tűzzel-vassal megakadályozni, hogy a kommunisták által ellopott egykori magyar egyházi vagy magántulajdon visszakerüljön jogos tulajdonosához, ehhez pedig a román állam igazságügyi szervei asszisztálnak.

Lehet és indokolt tehát aggódni az igazságszolgáltatás helyzetéért, azért, hogy a politikum be akar avatkozni a működésébe. De azért amellett sem szabad elmenni, hogy egyre gyakrabban tűnik úgy: az igazságszolgáltatás, a bírák, ügyészek sem minden esetben végzik megkérdőjelezhetetlen szakmaisággal, csakis a jogállamiság normáit szem előtt tartva a feladatukat. Különösen egyes magyar vonatkozású ügyekben.

{K1}

{K2}

{K3}

{K4}