Túllépni a diákszínjátszás keretein: Mozartról szóló musicalt ad elő a kolozsvári Apáczai vegyes kara

Krónika 2018. július 06., 14:36

Minden jel szerint telt ház előtt fogja bemutatni újabb nagyszabású musicaljét a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara. A Mozart! című produkció premierje július 10-én 18.30-tól lesz megtekinthető a Kolozsvári Magyar Operában.

Július 10-én mutatja be új produkcióját a Kolozsvári Magyar Operában a kincses városbeli Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara. A színjátszó csoport tájékoztatása szerint az esemény igen nagy érdeklődésnek örvend, hiszen az ülőhelyek mind elkeltek, ám aki nem szeretne lemaradni a 18.30-tól kezdődő bemutatóról, még igényelhet lépcsős és pótszékes hely elfoglalására feljogosító támogatói meghívót az apaczaimusical@gmail.com e-mail címen. Az így lefoglalt meghívókat az előadás napján 16.00-tól az opera jegypénztáránál lehet átvenni.

Az elmúlt négy évben közel 200 diák vett részt a musical-előadások létrehozásában, és hozzávetőlegesen 16 000 néző láthatta a produkciókat.

A hagyomány folytatásaként – korábban a közönség A dzsungel könyvét két alkalommal, valamint a Szép nyári napot, és a Hairt láthatta a diákok előadásában – idén a vegyes kar Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! című musicaljét viszi színre Lovassy Cseh Tamás rendezésében. A darab különlegessége, hogy az ötödik bemutatóra megnyílt a lehetőség más iskolák tehetségei és egyetemisták előtt is, akik így szintén kipróbálhatták magukat a musicaljátszás terén, és az alkotókkal együtt egy eddigieknél is nagyobb szabású produkció létrejöttében vehettek részt.

A mostani előadás jeleneteket mutat be Wolfgang Amadeus Mozart életéből – dramatizált formában –, alapul véve a nagy sikerű Amadeus című filmet is. Az alkotók arra törekedtek, hogy megtalálják a karakterek igazságait, és a musicaljátszás megszokott keretein túlmutatva valós emberi sorsok elevenedjenek meg a szemünk előtt.

A kiindulópont az volt, hogy beszéljenek arról, mit jelent ma a fiatal felnőtteknek kötöttségek nélkül élni, milyen céljaik vannak, milyen döntéseket hoznak, illetve ezek milyen következményeket vonnak maguk után.

Lovassy Cseh Tamás egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, a vállalkozás túlmutat a megszokott diákszínjátszás keretein, hiszen színházi térben komoly színpadtechnikát alkalmazva közel 60 diák vesz részt az előadás létrehozásában. Több mint 35 zenei megszólalást fedezhetnek fel a nézők szólók, duettek és a teljes kórus közreműködését igénylő dalok formájában, melyek komoly feladat elé állítják a szereplőket. Szabadi Ildikó a projekt zenei vezetőjeként szerepel, Jakab Melinda koreográfusként működik közre, Gábor Zsófia az előadás díszletét és jelmezeit jegyzi, míg Kiss Tünde dramaturgként vesz részt a projektben.