Kiss Judit 2018. július 04., 23:11

Célravezető óvatosság

Tekintve, hogy manapság egyre kevésbé biztonságos a közutakon való közlekedés, ugyancsak üdvözlendőnek tűnik az indítvány. Hiszen gyakori, hogy óvatlanul, felelőtlenül járnak el a gépkocsivezetők, egyre többen veszélyeztetik nemcsak saját biztonságukat-épségüket, de utastársaikét, a közelükben közlekedőkét is.

Ha csak azt vesszük, milyen gyakran lehet a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel száguldozó járművekkel találkozni az utakon, máris elrémülünk: a múlt héten például negyvenhárom olyan sofőrt csíptek fülön a rendőrök, akik 180 kilométer/óránál nagyobb sebességgel hajtottak. És ki tudja, még hányan nyomták-nyomják eszeveszetten a gázpedált úgy, hogy nem érik őket tetten a rend őrei...

Azon is elrémülhet bárki, hogy nem pusztán a nagy sebesség, hanem az egyre gyakrabban történő, vezetés közbeni mobilozás is mennyire életveszélyes. Elég, ha csak a közelmúltban történt balesetre, az elmúlt évek talán egyik legsúlyosabb közúti szerencsétlenségére gondolunk, amikor egy Maros megyei autóvezető kilenc ember halálát okozta azzal, hogy élőben közvetítette a közösségi portálon, miként száguld – majd ütközik össze frontálisan egy kamionnal, miként hal szörnyet. És ha jól sejtjük, mindezt azért, hogy élőben közvetíthesse ismerőseinek a Facebookon, amint vitézül kormányoz és okostelefonozik egyszerre. Hasonlóképpen döbbenetes és elgondolkodtató, ami a törvénytervezet kezdeményezőinek indoklásában szerepel, miszerint a romániai sofőrök mintegy hatvan százaléka rendszeresen telefonál vezetés közben úgy, hogy nem használ kihangosítót.

Persze tudjuk, nap mint nap történnek balesetek, mobiltelefonnal vagy anélkül, erősen vagy alig megnyomott gázpedállal is mindannyian egy felsőbb erő kezében vagyunk. Ugyanakkor nem árt, ha mindenki résen van, és megpróbálja biztonságosabbá tenni a közutakat: sofőrök, utastársak éppúgy, mint a törvényhozók. Hiszen a körültekintésük lehet a leginkább célravezető.