Dragnea ellenzi, hogy Románia a fekete-tengeri gáz egészét kétoldalú szerződésekkel értékesítse

Krónika 2018. július 03., 13:51

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke nem támogatja, hogy a Fekete-tengerben kitermelendő földgázt teljes egészében kétoldalú megállapodások alapján adja el Románia.

A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus kedden elmondta: a kitermelt gáz értékesítésének nagy tétje, hogy a nyersanyag hány százalékát sikerül eladni átlátható módon az energiatőzsdén. Hozzátette: a parlament szakbizottságai keresik a kiegyensúlyozott megoldást ebben a Románia számára stratégiai fontosságú kérdésben.

A politikus rámutatott: egyensúlyt kell találni egyrészt a kitermelés megkezdése és Románia azon legitim érdeke között, hogy egyrészt anyagi haszna származzon a nyersanyagból, másrészt a gáz jelentős részét használják az ország iparának újjáélesztésére és az ország gazdasági fejlesztésére.

Dragnea szerint Bukarest azt kockáztatja, hogy nem fog részesülni a gazdag természeti erőforrásból. „A legnagyobb kockázat az, hogy ez a gáztartalék, amellyel Románia rendelkezik, csak áthalad az országon és más államok gazdasági fejlődéséhez, például Magyarországéhoz járul hozzá” – idézte az MTI a PSD elnökét.

A bukaresti parlament napirendjén szerepel az úgynevezett offshore törvénytervezet, amelynek elfogadásától függ, hogy Románia milyen feltételek mellett teszi lehetővé a fekete-tengeri földgáz kitermelését. Ennek alapján fogja meghozni várhatóan a nyáron az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV Petrom azt a döntését, hogy megkezdi-e a Fekete-tenger Neptun talapzatában felfedezett gáz kitermelését. Az első becslések szerint 42 és 84 milliárd köbméter közötti gázmennyiségről lehet szó.

Ludovic Orban, az ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn bírálta a balliberális kormánykoalíciót amiatt, hogy késlelteti a törvénytervezet elfogadását, amit az Egyesült Államok is sürget. A tervezetet februárban egyhangúlag szavazta meg a szenátus, a képviselőházban az illetékes szakbizottságok asztalán van, és a tervek szerint a július elején kezdődött háromhetes rendkívüli ülésszakon fogadja el az alsóház.

A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben. Akkor bejelentette, hogy Románia 2020-ra megteremti a Magyarországra irányuló gázexport műszaki feltételeit, 2022-től pedig lehetőség nyílik jelentős mennyiségű, a Fekete-tengeren kitermelt gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

{K1}