A Romgaz igazgatója ellentmond az energiaügyi miniszternek: télen igenis emelkedni fog a gáz ára

2018. június 18., 14:21

Jövő télen drágább lesz a földgáz az olajárak növekedése miatt – közölte hétfőn Vasile Ciolpan, a Romgaz kereskedelmi igazgatója.

Képünk illusztráció Fotó: Kristó Róbert

A Capital folyóirat által tartott energiaügyi konferencia keretében a Romgaz kereskedelmi igazgatója az Agerpres szerint azt mondta:

a télen felhasználandó gáz a tartalékokból és jelenlegi termelésből tevődik majd össze, amelyhez a legnagyobb fogyasztás időszakában import gázt is hozzá kell adniuk. Ez minden évben így történik a leghidegebb periódusokban

– tette hozzá Ciolpan. Azt is közölte: a tervek szerint halad a gáztartalékok elraktározása, jelenleg a Romgaz 3 milliárd köbméter gázat képes tartalékolni föld alatti raktáraiban, ebből a tél keménységétől függően 2,2–2,4 milliárd köbméternyit használ fel általában. Az előző telek tapasztalatai azt mutatják, hogy a csúcsfogyasztás időszakaiban szükség lesz import gázra is – nyilatkozta az igazgató.

Frank Hajdinjak, az E.ON Románia igazgatója május végén azt mondta, hogy jelentősen meg fog nőni mind a hazai, mind pedig az import gáz ára a következő télen az olajárak növekedése következtében. Már az elmúlt télen is 20 százalékkal megnőtt az azt megelőző télhez képest az import gáz ára – ismertette Hajdinjak.

Anton Anton energiaügyi miniszter viszont azt állítja, hogy nem fog emelkedni a földgáz ára a következő télen.

Két héttel ezelőtt azt kérdezték tőle újságírók, miként fogja megvédeni Románia a fogyasztókat a gázárak növekedésével szemben, de Anton Anton erre csak annyit felelt: „nem igaz” – anélkül, hogy érvekkel alátámasztotta volna kijelentését.