Kásler Miklós Nagyváradon: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt

MTI 2018. június 18., 14:10

Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere előadást tart a Szent László-napok rendezvénysorozat első napján, a László Gyula-emlékkonferencián Fotó: MTI

Kásler Miklós a László Gyula-emlékkonferencián tartott történelmi áttekintésében azt mondta, Szent László király nevéhez kötődik az első keresztény aranykor, amikor befejezte Szent István állam- és egyházszervező munkáját. A miniszter előadásában részletesen elemezte Szent István korát, alkotását és hagyatékát. Kitért arra, hogy Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, „felkenésével” pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval.

Utóbbi kapcsán Kásler Miklós beszélt a magyar beavató koronáról, amelyből lett a Szent Korona és a Szent Korona-tan, amely „a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált”.

Felidézte a miniszter a Szent István halálát követő időszakot, amikor „Magyarország sorsa kaotikussá változott”, mígnem Szent László megjelenésével „alkalmas és méltó király lépett trónra”.

Fotó: MTI

„Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését” – mondta Kásler Miklós, majd részletesen elemezte „az egyik legkiválóbb magyar hadvezér”, „a rettenthetetlen bátorság jellemezte hős”, illetve „a világtörténelem első lovagkirályának” életútját, munkásságát kiemelve: az uralkodót már életében szentként tisztelték, s a középkor legnagyobb legendaköre alakult ki körülötte.

Kásler Miklós előadása végén Szent László emlékezetéről beszélt, megjegyezve, hogy minden későbbi magyar király – a Habsburgokig – őt tekintette példaképének.

Az emberi erőforrások minisztere a helyi Magyar Polgári Egyesület szervezte emlékkonferencián elhangzott előadását követően megkoszorúzta Szent László nagyváradi szobrát.

Kásler Miklós és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja koszorút helyez el Szent László szobránál Fotó: MTI

A nagyváradi Szent László Napokat hatodik alkalommal rendezi a héten a helyi Szent László Egyesület. A rendezvénynek elsősorban az a célja, hogy a Váradhoz ezer szállal kötődő egykori uralkodó emlékét közelebb hozzák a ma emberéhez – mondta Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke az MTI-nek.

A programsorozatot megnyitó László Gyula-emlékkonferenciát a nagyvárad-olaszi református templom mellett lévő Lorántffy Zsuzsanna református egyházi központban rendezték, ahol húsz évvel ezelőtt elhunyt az erdélyi körútra készülő neves tudós, a magyar őstörténet kutatója.

Az egy hétig tartó programsorozattal főleg a családokhoz, a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni a Szent László képviselte eszmeiséget, aki „kitartásban, magyarságban, helytállásban példát adott, s ezen erényeket üzeni a ma emberének is” – összegezte a Szent László Napok célját Nagy József Barna.