Szociáldemokrata politikust javasol a román kémszolgálat élére Klaus Johannis

Krónika 2018. június 14., 13:08

Gabriel Vlase szociáldemokrata politikust, a bukaresti képviselőház alelnökét jelöli Klaus Johannis államfő a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatói tisztségére – közölte csütörtökön az elnöki hivatal.

Gabriel Vlase

A román titkosszolgálatok vezetőit a parlament nevezi ki az államfő javaslata alapján. Az MTI szerint a jobboldali Johannis mostani jelölésével visszatérni látszik ahhoz a – megválasztása után felrúgott – korábbi íratlan szabályhoz, miszerint a hírszerzési igazgatók egyikét a kormányoldal, a másikat az ellenzék adja.

Johannis 2015-ben még saját – ellenzékben lévő – volt pártjából jelölt igazgatót mind a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), mind a SIE élére.

A SIE igazgatói tisztsége csaknem két éve, 2016 szeptemberében, Mihai Răzvan Ungureanu lemondásával üresedett meg, és azóta betöltetlen. Petru Gabriel Vlase jelenleg a képviselőház alelnöke, tagja a védelemért, közrendért és nemzetbiztonságért felelős parlamenti bizottságnak, valamint a két ház közös, a nemzetbiztonsággal kapcsolatos törvények aktualizálásával foglalkozó testületnek. A politikus az Országos Védelmi Kollégiumban, az Országos Védelmi Egyetemen, az Országos Hírszerzési Akadémián végezte tanulmányait, ahol katonai és hírszerzési ismeretekből doktorált.