„Johannis veszélyes precedenst teremt” – Keményen bírálta az államfőt az igazságügy-miniszter

Balogh Levente 2018. június 13., 17:46

Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerint Klaus Johannis államfő veszélyes precedenst teremt a jogállamiságra nézve azzal, hogy nem hajlandó alávetni magát az alkotmánybíróság ítéletének.

Tudorel Toader Fotó: Digi24.ro

Klaus Johannis államfő a jogállamiságot veszélyezteti – jelentette ki szerdán Tudorel Toader igazságügy-miniszter annak kapcsán, hogy az államfő halogatja az alkotmánybíróság ítéletének gyakorlatba ültetését, amely arra kötelezi, hogy menessze az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét, Laura Codruţa Kövesit.

A miniszter leszögezte: amit az államfő művel, az a legveszélyesebb precedenst jelenti a jogállamiság számára, hiszen ez az első alkalom, hogy egy magas rangú állami vezető megkérdőjelezi az alkotmány, illetve egy alkotmánybírósági ítélet tiszteletben tartását és alkalmazását.

Azt is elmondta: az alkotmánybírósági ítélet betartásának elmulasztása esetén a hatalmi ágak között alkotmányos természetű konfliktus alakul ki, amely megoldást igényel.

Arra a kérdésre, hogy csökkent-e a főügyész menesztését állásfoglalásában ellenző Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerepe a magas rangú ügyészek kinevezésében az alkotmánybíróság döntése nyomán, Toader azt felelte: a CSM álláspontja konzultatív jellegű, így szerepe nem is nőtt, nem is csökkent.

Eközben szerdán újabb szociáldemokrata politikus fenyegette meg felfüggesztéssel az államfőt arra az esetre, ha nem lenne hajlandó az alkotmánybíróság ítéletének megfelelően meneszteni a tisztségéből a korrupcióellenes főügyészt: Florin Iordache, az igazságügyi törvények módosításával megbízott parlamenti különbizottság elnöke leszögezte,

ha az elnök nem tesz eleget a taláros testület ítéletének, az okot adhat a felfüggesztésére.

Hozzátette: egyelőre kivárják az államfő által említett „észszerű határidőt", aztán döntenek a PSD elnökségében.

{K1}

Előző este Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter is leszögezte, ha az elnök nem váltja le Laura Codruţa Kövesit, az okot adhat a felfüggesztési eljárásra.

A tárcavezető kedden este a közszolgálati televíziónak nyilatkozva keményen bírálta az államfőt, aki egy keddi nyilatkozatban arról beszélt: még van olvasnivalója az alkotmánybírósági ítélet indoklásán, amely szerinte több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Egyben cáfolta a kormánypártok vádjait, miszerint párhuzamos állam létezne, amelyet a korrupcióellenes ügyészséggel összefonódott titkosszolgálat működtet a legitim módon megválasztott politikusok félreállítására, kijelentve: egyetlen állam létezik, amelynek ő a képviselője.

Vasilescu ezt a kijelentést is bírálta, mondván: XIV. Lajos óta a civilizált világban nem fordult olyan elő, hogy egy állami vezető azt mondja: „Az állam én vagyok”.

Hozzátette: az alkotmány sehol sem rögzíti, hogy az államfőnek bármilyen szerepe lenne a főügyészek visszahívásában, csupán tudomásul kell vennie a procedúrát. „Azt várjuk, hogy észszerű határidőn belül határozzon, és ha nem teszi meg, akkor döntünk. Románia államfője felfüggeszthető, amennyiben alkotmányt sért" – szögezte le a munkaügyi miniszter.

Amúgy Liviu Dragnea pártelnök még vasárnap este leszögezte, ha Klaus Johannis nem hajtja végre az alkotmánybíróság ítéletét, „bármi megtörténhet", így a felfüggesztés is. Niculae Bădălău PSD-s szenátor eközben úgy vélekedett: az igazságügy-miniszternek hivatalosan figyelmeztetnie kell az államfőt, és ha ezt követően sem váltja le Kövesit, akkor feljelentik.

Eközben az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Raluca Turcan szerdán úgy vélekedett: ha Dragneáék valóban felfüggesztenék a PNL éléről az államfői székbe került Johannist, az „államcsínynek" minősülne.