Azonos ágra sorsolták Romániát és Magyarországot a női kézi-Eb-n

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2018. június 12., 15:17

Azonos ágon szerepel majd Románia és Magyarország női kézilabda-válogatottja az idei franciaországi Európa-bajnokságon, ezért a csoportkörből való továbbjutásuk esetén a középdöntőben találkozhatnak először a november 29. és december 16. között rendezendő eseményen.

Fotó: EHF

 A kedden tartott sorsolás nem volt túl kegyes a két együtteshez, hiszen amíg Kim Rasmussen szövetségi kapitány piros-fehér-zöld együttese – az előzetes besorolások alapján az első kalapból kiemelve – újfent találkozni fog a régi ismerősnek számító, a legutóbbi Eb-n ezüstérmes, a tavalyi vb-n bronzérmes Hollandiával, addig Ambros Martín szövetségi kapitány piros-sárga-kék gárdájának a címvédő és rekordgyőztes Norvégia jutott ellenfélnek a D csoportban.

Ez utóbbi négyesbe kapott még besorolást Németország és Csehország is, míg a magyarok mellé Spanyolország és Horvátország csatlakozott. A D jelű kvartett Brestben, a C pedig Montbéliard-ban fog szerepelni.

Mivel a négyesekből a legjobb három helyezett jut tovább a középdöntős csoportokba, ezért a papírforma szerint mind a román, mind pedig a magyar együttesre számítani lehet a főcsoportokban, ahol már a két évvel ezelőtti svédországi seregszemlén is „összefutottak”.

Akkor egyébként Románia 29-21-re nyert, de az elődöntőről lemaradt és az ötödik helyen végzett, miközben Magyarország a 12. pozícióban zárt.

A legutóbbi kontinensviadal mezőnye egyébként megegyezik az ideivel – a másik ágon a házigazda, a regnáló világbajnok Franciaország a Nancyban játszó B csoportban Montenegróval, Oroszországgal és Szlovéniával találkozik, míg az A jelű négyesben Dánia Svédország, Szerbia és Lengyelország társaságában szerepel majd Nantes-ban.

A Nemzetisport.hu beszámolója alapján Kim Rasmussen nem örült annak, hogy megint összekerültek a hollandokkal – bár a selejtezőkben legyőzték őket –, ugyanakkor a spanyolokat sem tartja egyszerű ellenfélnek. „A spanyol válogatott sok klasszis játékossal rendelkezik és rendkívül gyors, ami ellen meg kell találnunk a megfelelő játékmódot, ötven-ötven százalék esélyt látok mindkét együttes számára a magyar–spanyol találkozón" – magyarázta. Hozzátette, a horvátokat ugyan tisztelik, de szerinte velük szemben esélyesebbnek számítanak.

Romániának könnyebb lesz a helyzete a csoportkörben, hiszen ott csak a két évvel ezelőtt is ellenfélként szereplő norvégok jelentenek nagy „veszélyt”, bár nem is olyan rég, tavaly decemberben épp a csehek voltak azok, akik megfékezték Neaguékat a vb-nyolcaddöntőben.