Balogh Levente 2018. június 11., 22:54

Az idill vége

A mostani kirohanások ugyanakkor nem feltétlenül számítanak meglepőnek, hiszen Trump már kampányában, illetve beiktatásakor is az „America first”, vagyis az Amerika az első jelszót tűzte zászlajára, vagyis azt, hogy minden téren azon igyekszik majd, hogy országa, illetve az Egyesült Államok polgárai a lehető legtöbbet nyerjenek minden gazdasági kérdésben. Megszokhattuk, hogy Trump elnökként sem simulékony, mondandóját diplomatikus mázzal leöntő politikusként viselkedik, hanem hozza a kőkemény, minden akadályon áthágni akaró üzletember stílusát.

A jelek szerint a világkereskedelemben való részvételt is csak a minél nagyobb profitot szem előtt tartó üzletemberként tudja elképzelni – ebből a szempontból legalább őszinte, hiszen alapvetően minden ország azt szeretné, ha a külföldi partnerekkel folytatott kereskedelemből ő nyerné a legtöbbet. Csak a kisebb országoknak kevesebb esélyük van arra, hogy ezen szándékukat maradéktalanul megvalósítsák, míg egy, a világgazdaság egyik legfőbb szereplőjének számító nagyhatalom lényegesen könnyebben érvényesíti az érdekeit.

Persze ennek nem kellene feltétlenül azt jelentenie, hogy úgy kell viselkednie, mint az utca ügyeletes bajkeverőjének, aki még a legbanálisabb ügyekben is csak az asztalt csapkodva, emelt hangon képes megnyilvánulni. Igaz, a NATO-partnerek jelentős része értett a szóból, amikor Trump jelezte: Amerika nem fogja ingyen megvédeni őket, ők maguk is fektessenek több pénzt a saját védelmükbe – csakhogy ez egyrészt méltányos elvárás, másrészt pedig észszerű is, hiszen a saját, az ország méretéhez és gazdasági erejéhez képest ütőképes méretű haderő léte minden államnak érdeke, függetlenül attól, kik és milyen erősek a szövetségei.

A mostani, gazdasági témájú „asztalcsapkodás” viszont ennél súlyosabb. Azt jelzi ugyanis, hogy a Fehér Ház jelenlegi lakója kevésbé partnernek, sokkal inkább riválisnak tekinti nyugati szövetségeseit. Akikkel egyrészt a kétoldalú gazdasági kapcsolatok terén kíván olyan eredményeket elérni, hogy az Egyesült Államok lényegesen többet nyerjen rajtuk, mint eddig, másrészt a távol-keleti piacokon és a világ más régióiban is késhegyre menő versenyt folytat velük a minél több befektetési lehetőségért és a lehető legnagyobb profitért.

Az még kérdéses, hogy a két év múlva esedékes amerikai elnökválasztáson Trump képes lesz-e újrázni, és ha nem, utódja milyen mértékben kívánja majd folytatni az agresszív gazdaságpolitikát. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy az Egyesült Államok és Európa közötti, hosszú évtizedek óta létező „idill” véget ért. Ezért Európának meg kell próbálnia minél több területen a saját lábára állni, elérni, hogy a lehető legkevésbé függjön Washingtontól.