Temesvár Társaság: nem tarthatják meg érdemrendjeiket az elítéltek és a besúgók

Balogh Levente 2018. június 05., 17:54

Az állami kitüntetések visszavonását követeli a Temesvár Társaság azoktól a személyektől, akiket köztörvényes bűncselekmények miatt jogerősen elítéltek, vagy bebizonyosodott róluk, hogy a rendszerváltás előtt együttműködtek a kommunista titkosrendőrséggel, a Szekuritátéval.

Az 1989-es romániai forradalom emlékét ápoló civil szervezet először 2016. március 10-én követelte az érintettek kitüntetéseinek visszavonását, azt követően, hogy az államfő engedett a soviniszta román körök nyomásának, és visszavonta Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt királyhágómelléki református püspök Románia Csillaga kitüntetését, amelyet az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapott.

A társaság most megismételte kérését, és az érdemrend visszavonását követeli mindazoktól, akik méltatlannak bizonyultak az elismerésre.

A szervezet szerint ugyanis a kitüntetéseket és azokat az elveket, amiért odaítélték őket, egyaránt kompromittálja, ha olyan személyek birtokában lehetnek, akik törvényes vagy erkölcsi szempontból maguk is kompromittálódtak.

Hozzáteszik: azok, akik mindezek ellenére megtarthatták a kitüntetést, továbbra is a „nemzeti méltóság" védelmezőinek szerepében tetszelegnek, és olyan személyeket idéznek az érdemrend becsületbírósága elé, akiket Románia lejáratásával vádolna. Pedig maga a tény, hogy ők maguk tagjai lehetnek az ország közéleti elitjének, Románia és az ország minden polgára számára megalázó.

A szervezet egy tizenhét nevet tartalmazó listát is mellékelt,

amelyen többek között Adrian Năstase, Mihai Necolaiciuc, Miron Mitrea, Rodica Stănoiu, Remus Truică, Vasile Astărăstoae, Șerban Alexandru Brădișteanu és Corneliu Dobrițoiu neve is szerepel.

Mint ismeretes, Adrian Năstase volt miniszterelnököt korrupció miatt két ízben is jogerősen szabadságvesztésre ítélték, Miron Mitrea volt közlekedési minisztert vesztegetés elfogadása miatt szintén két év letöltendő börtönre ítélték, Șerban Alexandru Brădișteanu orvost, aki a Románia Csillaga becsületbíróságának tagja, bűnpártolásért felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszterről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy 1989 előtt együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel. Remus Truică miniszterelnöki kancelláriavezetőt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték családja elhagyása és gyerekei elrablása miatt, és korrupció miatt is eljárás indult ellene, Corneliu Dobrițoiu volt védelmi miniszter ellen pedig hivatali visszaélés miatt született szabadságvesztésről szóló ítélet.

Mint ismeretes, Tőkés László kitüntetésének visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.