Megkapják a béremelést a kolozsvári megyei sürgősségi kórház tiltakozó alkalmazottai

Kőrössy Andrea 2018. június 05., 17:01

Eredményes volt a kolozsvári megyei sürgősségi kórház röntgentechnikusainak és bábáinak tiltakozása, az intézmény vezetősége ugyanis arról döntött, hogy a törvénynek megfelelően az ő bérüket is megemelik – írja a Hotnews.ro hírportál.

A kórház közleményben tájékoztatott: az egészségügyi minisztériumtól kapott felhívás nyomán megemelik az érintettek fizetését – a szaktárca azután küldött levelet, hogy a röntgentechnikusok és a bábák múlt csütörtökön és hétfőn is tiltakoztak az intézmény épülete előtt, és tömeges lemondással fenyegetőztek.

{K1}

A vezetőség ugyanakkor megjegyezte:

úgy vélik, hogy a konfliktus „elburjánzása” nem tette hatékonyabbá a megoldáskeresést, sőt ellentéteket gerjesztett a személyzet között.

„A megyei kórház mindegyik alkalmazottját támogatja függetlenül attól, hogy milyen bérezési kategóriába tartoznak” – hangsúlyozták.

A közleményben arra is rámutattak: figyelembe véve, hogy milyen nehéz körülmények között dolgoznak – példaként azt hozzák fel, hogy az épületeket 1900 körül építették –, működőképes rendszert csak csapatmunkával tudnak fenntartani. A vezetőség szerint egyébként a személyzet körében az elmúlt hetekben keletkezett stressz a páciensekre is kihatott.

A kórház vezetői állítólag több ízben jelezték az egészségügyi és a munkaügyi minisztériumnak, valamint a Számvevőszéknek, hogy nehézségekbe ütköznek az új bértörvény alkalmazása során, de választ sehonnan nem kaptak.

A röntgentechnikusok és a bábák azt kifogásolták, hogy az intézmény vezetősége nem volt hajlandó az asszisztensekével megegyező alkalmazotti kategóriába besorolni őket, így nem részesültek béremelésben, holott a törvény ezt előírja. A kórház menedzsmentje most arra is kitért: szerintük nem lehet egy kategóriába sorolni a technikusokat és az asszisztenseket, hiszen két teljesen különböző munkakörről, munkabeosztásról van szó, amikhez eltérő végzettségre és szakértelemre van szükség. A kolozsvári megyei kórházban 55 röntgentechnikus és 20 bába dolgozik.