Egyetlen honlapon megtalálható az ország összes tábora

Krónika 2018. június 05., 09:19

A tartalmas nyári elfoglaltságra vágyó gyermekek és szüleik dolgát könnyíti meg az az új weboldal, amely összesíti az összes tábort, amelyet az országban a gyerekek és a felnőttek számára szerveznek.

Képünk illusztráció Fotó: Sándor Csilla

A kezdeményezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben rámutatnak: a Táborok.ro honlapon egyelőre tizenegy kategóriát határoztak meg, ezek alapján különválasztották az alkotó-, élmény-, hagyományőrző, nyelvi, családi vagy sport-, ifjúsági, felnőtt, vallási, speciális, illetve téli táborokat. Keresgélni lehet ugyanakkor korosztály alapján, valamint aszerint is, hogy milyen típusú – egynapos, bentlakásos, napközis – eseményen szeretne valaki részt venni. Csatlos Károly ötletgazda, a Táborok.ro üzemeltetője rámutatott:

azt szeretnék, hogy olyan internetes felület legyen ez, ahol a szülők könnyen megtalálhatják gyermekük vagy akár önmaguk számára a megfelelő táborozási lehetőséget.

A kezdeményezők felhívást intéznek a táborszervezőkhöz, hogy regisztráljanak a honlapon, és töltsék fel az eseményeikkel kapcsolatos tudnivalókat – ez rövid időt vesz igénybe és ingyenes. „Az adatlap az érdeklődők számára legfontosabb információkat tartalmazza, melyet a táborszervezők a későbbiekben is módosíthatnak vagy kiegészíthetnek” – magyarázta Csatlos Károly. Az ötletgazda arra is rámutatott:

sajnos egyelőre kevés a sérült, fogyatékkal élő vagy valamilyen betegségben szenvedő gyermekeknek szóló tábor Erdélyben, ezért azoknak ingyenes reklámot is biztosítanak,

amennyiben felkerülnek a weboldalra. A honlapra két hét leforgása alatt több mint húsz tábor került fel, reményeik szerint ez rövid időn belül megsokszorozódik.