A román titkosszolgálat szerint kevesebb a lehallgatottak száma a sajtóban megjelenthez képest

Krónika 2018. június 01., 16:10

Nemzetbiztonsági okokból 28 784 lehallgatási kérést nyújtottak be 2004 és 2016 között – közölte csütörtökön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A hírszerzés a lehallgatásokról a központi médiában megjelent információkra reagált.

A SRI tételesen nem cáfolta azt az állítást, hogy a lehallgatottak száma eléri a hatmilliót

Az idézett forrás szerint a jelzett időszakban 20 907 személy jogait és szabadságait korlátozták a bukaresti legfelsőbb bíróság engedélye alapján. Ezeket az intézkedéseket 17 182 esetben a törvény értelmében három-három hónappal meghosszabbították.

Ugyanakkor a 20 907 kérésből a SRI 16 175 személyre kérte a technikai keretek bővítését az eredetileg elrendelthez képest.

A SRI-nek az Agerpres hírügynökség által idézett közleménye szerint ezeket az adatokat tavaly bocsátották a titkosszolgálatok tevékenységét ellenőrző bizottság rendelkezésére. „A bírák az ügyészek kérésére 20 907 személyre adtak ki lehallgatási engedélyt nemzetbiztonsági okokból” – mutat rá a közlemény.

Az ügy előzménye, hogy Claudiu Manda, a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke a testület jelentésének ismertetésekor azt mondta, 2005 és 2016 között több mint hatmillió személyt hallgattak le Romániában. „A bizottság megállapította, hogy visszaéltek a nemzetbiztonsági okból kiadható lehallgatási engedélyekkel, és ezzel korlátozták az állampolgároknak az alkotmány által garantált jogait és szabadságait” – nyilatkozta szerdán a szociáldemokrata (PSD) politikus.

A parlamenti bizottság adatai szerint 2013-ban csaknem háromszor annyi (3071) ilyen lehallgatási engedélyt adtak ki, mint 2005-ben (1 395). Összességében a lehallgatások száma a 2005-ben regisztrált ötezerről 2015-re 51 ezerre nőtt, 2016-ban első két hónapjában pedig, amikor megjelent az alkotmánybíróság vonatkozó határozata, 12 ezer személyt hallgattak le. Ez a 2005-2016-os időszakra 311 ezer lehallgatási parancsot jelent. Claudiu Manda elmondta, minthogy egy engedéllyel átlagban 20 személyt hallgatnak le, szerinte ez azt jelenti, hogy a fenti időszakban több mint hatmillió lehallgatott állampolgárról beszélhetünk. A parlamentben tartott sajtóértekezletén a testület elnöke hozzátette, ezek a számok csak a SRI által elrendelt lehallgatásokra vonatkoznak, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) további lehallgatásokat rendelt el.