Egészségügyi törvénykönyvet akar Sorina Pintea miniszter

Hírösszefoglaló 2018. május 29., 16:25

Jelentősen megugrott az alkoholfogyasztás a fiatalok körében, az erre vonatkozó statisztikák nagyon rossz képet festenek a romániai ifjúságról – jelentette ki Sorina Pintea egészségügyi miniszter, aki egy egészségügyi törvénykönyv kidolgozását is bejelentette.

Sorina Pintea szerint a kidolgozandó egészségügyi törvénykönyv fontos része lesz a megelőzéssel kapcsolatos fejezet Fotó: Facebook/Egészségügyi minisztérium

Az Agerpres szerint a tárcavezetőt egy bukaresti szakmai konferencián kérdezték a fiatalkorúak problémáival kapcsolatban.

Nagyon rosszul állunk a fogamzásgátló szerek használata, vagyis a nem kívánt terhességek száma tekintetében is. Ez pedig elvezet a koraszülések, az újszülöttek elhagyásának kérdéséhez”

– mutatott rá Pintea. Az egészségügyi miniszter egyébként elmondta, egy 2016-os felmérés azt mutatja, 2009-hez képest 20 százalékkal növekedett az alkoholfogyasztás.

Pintea megemlítette a konferencián, hogy

a minisztérium prioritásai közé tartozik egy egészségügyi törvénykönyv kidolgozása, amelynek fontos része lesz a megelőzéssel kapcsolatos fejezet,

ugyanakkor szeretnék hatékonyabban bevonni a tanintézetekben dolgozó orvosokat és asszisztenseket is a gyerekek egészségügyi nevelésébe. A bukaresti eseményen egyébként a fiatalkorúak egészségügyi problémáiról, a cigaretta- és drogfüggőségről, valamint a szexuális úton terjedő betegségekről tartottak előadásokat.