Active Watch: magyarok a gyűlöletbeszéd célkeresztjében

Balogh Levente 2018. május 23., 16:49

A magyarok, a romák és a szexuális kisebbségek voltak 2017-ben az intoleráns, uszító megnyilvánulások fő célpontjai állapítja meg az Active Watch jogvédő szervezet szerdán közzétett éves jelentésében.

A jelentés rámutat: emellett a gyűlöletbeszéd nem csupán ezen közösségek ellen irányul, a szélsőséges antiszemitizmus is folyamatosan jelen van. A példák között megemlítik azt a felhívást, amelyet több akadémikus – többek között Ioan Aurel Pop történész, akit azóta ráadásul a Román Akadémia elnökévé választottak – tett közzé, és amelynek célja a román nemzeti identitás megvédése lett volna, elsősorban a magyar autonómiatörekvésekkel szemben.

Szerepel az is, hogy román szurkolók egy kolozsvári kosárlabda-mérkőzés előtt felgyújtottak egy magyar zászlót, de a Koalíció a családért nevű vallásos szervezet azon törekvése is, hogy a család fogalmának alkotmányos rögzítése nyomán ellehetetlenítse az azonos neműek közötti házasságot.

Külön kitérnek Ilie Năstase egykori román teniszcsillag Serena Williams amerikai teniszező terhessége kapcsán tett, nagy port felvert kijelentésére, miszerint kérdéses, hogy a születendő gyerek „tej- vagy csokoládészínű" lesz.

A jelentés megjegyzi, hogy az iszlamofób, „menekültellenes” diskurzus intenzitása csökkent, ahogy a sajtó érdeklődése mérséklődött a téma iránt, de nem tűnt el teljesen. Azt is megállapítja, hogy

az erőszakra buzdító gyűlöletbeszéd elsősorban helyi, nem pedig országos szintű kommunikátorok részéről tapasztalható, az intolerancia és gyűlölet kifejezését szolgáló nyilvános eseményeken (gyűlések, tüntetések) pedig rendszerint kevesen vesznek részt.

A dokumentum rögzíti, hogy az év során az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hat esetben, összesen 14 ezer lej értékben rótt ki bírságot romaellenes megnyilvánulások miatt, míg magyarellenesség miatt kétszer, egyenként 5000 lej értékben – mindkét esetben Radu Banciu televíziós műsorvezetőre.