Feltérképezik a korrupciós piacot: jelenteni lehet a romániai megvesztegetéseket egy interaktív internetes portálon

Gyergyai Csaba 2018. május 26., 17:48

A romániai társadalom minden szintjét átszövő korrupcióról próbál élesebb képet nyújtani a Piaţadeşpagă.ro portál, amelynek üzemeltetői arra is rá kívánnak mutatni, hogyan működik a mindennapossá vált megvesztegetések piaca.

Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Azt senki nem vitatja a mai Romániában, hogy a társadalom egyik legrombolóbb, legtragikusabb betegsége a korrupció, amely napi szinten okoz súlyos gazdasági károkat, és folyamatosan mérgezi a közhangulatot. Ebben az országban nyílt titoknak, sőt hagyománynak számít, hogy találékonysággal, megvesztegetéssel, borítékban átadott „figyelmességgel” vagy ajándékkal el lehet érni, hogy egy egészségügyi intézményben, hivatalban érdemben foglalkozzanak a problémánk megoldásával.

Bár a román államot egyaránt éri dicséret és bírálat a korrupcióellenes küzdelem kapcsán, az átlagember szintjén egyáltalán nem érezhető, hogy a rendszerváltás óta bármi is jó irányban változott volna ezen a területen.

Ezt bizonyítja többek közt a Piaţadeşpagă.ro elnevezésű interaktív honlap is, amely a mindennapi korrupciós ügyeket és annak különböző formáit igyekszik feltérképezni. Az internetes portált az EPAS Egyesület működteti több alapítvány támogatásával, kisebb megszakításokkal immár hatodik éve.

Listavezető az egészségügy

Az egyedülálló honlapon külön felületet biztosítanak a látogatónak, ahol

névtelenül lehet jelenteni, hogy dátum szerint melyik intézményben, kit és milyen formában kellett megvesztegetni bizonyos szolgáltatásért, vagy egy „apró” szívességért. Természetesen azt is feltüntetik, hogy mekkora összeget kellett átnyújtani (lejben vagy euróban).

Ugyanezen a felületen azt is be lehet jelölni, hogy melyik településen történt a korrupciós eset, mint ahogy azt is, hogy melyik ágazatban. Az érdeklődő egyébként jelezheti, hogy elégedett-e az „eredménnyel”. Ugyanakkor egy térképen is végigkövetheti, hogy a különböző településeken eddig hány korrupciós ügyet jelentettek a honlap látogatói – a települések neve mellett ezt egy, a bejegyzések alapján változó szám mutatja –, de a szűrők beállításával az is lekövethető, hogy egészen pontosan melyik intézményben történt a törvénytelenség. A honlap működtetői külön felületet biztosítanak, ahol azt lehet jelezni, hol sikerült hálapénz nélkül megoldani egy bizonyos problémát.

A bejelentések alapján a honlap működtetői készítettek egy hálapénz-statisztikát is, ami egy függvény formájában tekinthető meg. Ebből az derül ki, hogy

a honlapra bejelentkezők az idén – szombat délutáni összesítés szerint – fejenként átlagosan 323 euró csúszópénzt adtak, míg egy évvel korábban 201 eurót jelzett a mutató.

A lefizetések átlagos összege a bejelentések függvényében állandóan változik

A legtöbb bejelentés eddig nyilván Bukarestből érkezett (520), Kolozsvár a második (180), de előkelő helyen szerepel a listán Temesvár is (96). Az sem meglepő, hogy a honlap szerint a legtöbb névtelenül jelentett korrupciós eset az egészségügyben történik, a látogatók eddig összesen 171 550 euró értékben nyújtottak át hálapénzt különböző beavatkozásokért. A felmérésben az urbanisztikai és területrendezési hivatalok szerepelnek a második helyen 96 129 euróval, míg a közbeszerzésekkel kapcsolatos ügyintézésekért a statisztika szerint több mint 48 ezer eurót fizettek ki a Piaţadeşpagă.ro látogatói.  

A portálon böngészni lehet a különböző bejegyzéseket is.

Egy friss jelentés szerint az egyik felhasználó 6000 eurót nyújtott át egy orvosnak a Temes megyei lugosi kórházban május 17-én, az viszont nem derül ki, hogy ezt a hatalmas összeget milyen jellegű beavatkozásért kellett átnyújtani az egészségügyi szakembernek. Másik e havi bejegyzés szerint egy páciens 1500 euró hálapénzt csúsztatott egy sebész zsebébe a kolozsvári rehabilitációs kórházban.

Találunk olyan idei bejegyzést is, miszerint a nagybányai megyei kórházban egy páciens 500 lejt fizetett egy altatóorvosnak és azoknak az asszisztensnőknek, akik segítettek neki feljutni lifttel az egészségügyi intézmény első emeletére. Szintén Lugoson 1000 eurót kért el egy sebész egy beavatkozásért január elején a városi kórházban.

A közbeszerzésekkel kapcsolatos bejelentések listáján is találunk égbekiáltó bejegyzéseket. Itt olvashatunk 10 ezer euró értékű hálapénzről szóló jelentést is 2014-ből, az összeget a Hunyad megyei Brád polgármesteri hivatalában kellett átnyújtani, az viszont nem derül ki, hogy milyen jellegű „szívesség” került ekkora összegbe.

Elégedett a megvesztegetés eredményével?

Codru Vrabie, a bukaresti EPAS Egyesület elnöke egyébként a portálon olvasható nyilatkozatában közölte, a Piaţadeşpagă.ro létrehozásakor arra kívántak rávilágítani, hogy a korrupció definíciójából kiindulva (olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, amely során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatásra való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat)

bizonyítható, miszerint Romániában külön piaca van a megvesztegetésnek.

A honlap ugyanakkor arról is tisztább képet kíván nyújtani, hogy adott szolgáltatásért mekkora összeget „szokás” átnyújtani különböző területeken, erről ugyanis pontos adatokkal nem rendelkezünk. Az EPAS által elindított honlap egyébként indiai mintára készült, azzal a különbséggel, hogy a romániai változatban a felhasználó azt is jelezheti, hogy elégedett volt-e a megvesztegetés eredményével. A témában különben lapunk több kolozsvári szociológust is próbált megszólaltatni, de mindannyian azzal hárították el kérdéseinket, hogy a korrupció nem a szakterületük. 

A romániai korrupció mértékét illetően különösen relevánsak és beszédesek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2017-es tevékenységi mérlegében fellelhető adatok.

Mint kiderült, több mint 11 200 ügy várt kivizsgálásra, s bár csupán 100 ügyész dolgozhatott a bűnügyi eljárásokon, több mint 3800 ügyet oldottak meg, az intézmény létrehozása óta ez a legnagyobb szám. Csak az elmúlt évben több mint 23 100 személyt hallgatott ki a DNA, naponta átlagosan 85-öt, s a jogerős ítéletek nyomán az állam csaknem 160 millió eurót szerezhet vissza.
Múzeuma is van a korrupciónak

A romániai korrupció, valamint az ellene folytatott küzdelem szinte teljes fejlődéstörténete végigkövethető a Muzeulcorupţiei.ro portálon, amelyet a bukaresti Kinecto Isobar marketingügynökség indított el két évvel ezelőtt. 

A honlap virtuális ismeretterjesztő térként működve mutatja be az ország politikai, gazdasági és társadalmi életét behálózó jelenséget.

„A mi korruptjaink művészeti rangra emelték a csúszópénz adását és elfogadását. A kenőpénz váltakozó árfolyama, valamint elfogadása terén tapasztalható állhatatosság (amely miatt szinte naponta letartóztatnak valakit) intő jel volt számunkra, miszerint Romániában a megvesztegetés életformává vált” – indokolták a korrupció múzeumának létrehozását az ötletgazdák.

A virtuális gyűjtemény A kenőpénz galériája elnevezésű fejezetben mutatja be a látogatónak a leghihetetlenebb romániai korrupciós történeteket. Stílusos festménnyel illusztrálva magyarázza el például, miként vett át kenőpénzt a temetőben megvesztegetőitől Darius Vâlcov egykori pénzügyminiszter, Viorica Dăncilă miniszterelnök tanácsadója.

Hogy elődjét, Decebal Remeşt májas hurkával és pálinkával, Majeczki Izabella volt gyergyószentmiklósi főügyészt két tehénnel, három juhval és két báránnyal vesztegették meg; továbbá hogy a konstancai rendőrök whisky, bor és hal fejében tekintettek el a közlekedési kihágások megbírságolásától.

Egy idős hölgy portréján keresztül betekintést nyerünk abba is, hogy Adrian Năstase volt miniszterelnök a felesége nagynénjének, Tamara Cernasovnak tulajdonított örökséggel próbálta leplezni a 400 ezer dolláros kenőpénzt. A virtuális közgyűjtemény ugyanakkor kvízjátékkal is szórakoztatja a látogatót. Akinek többek között arra a kérdésre kell megadnia a választ: igaz-e vagy hamis az állítás, hogy egy vádlott 1000 euróval és lánya szexuális szolgáltatásaival vesztegetett meg egy törvényszéki bírót. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de az eset megtörtént Romániában.