Szoboravatóval kezdődik egy hónap múlva a nagyváradi Szent László Napok

Krónika 2018. május 17., 22:33

Gróf Rhédey Lajos szobrának várva várt avatása és számos lovas program jelenti az idén június 18. és 24. között zajló nagyváradi Szent László Napok legnagyobb újdonságát.

Ötévnyi huzavona után éppen egy hónap múlva, az idei Szent László Napok nyitónapján végre felavatják gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon – jelentette be csütörtökön a június 18–24. között zajló váradi kulturális fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón Zatykó Gyula főszervező.

Amint arról több ízben is írtunk, a város nagy mecénásának számító főnemes többek között saját nagy kertjét is a városnak adományozta, ma is állatkertként, illetve parkként működik, és ez utóbbi adott helyet az első két Szent László Napoknak is. A fesztivál szervezői itt döntötték el, hogy szobrot emelnek az adományozónak, majd civil adományokból és a Magyar Polgári Egyesület által a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázati pénzekből kiönttette a büsztöt, ami immár hamarosan a Rhédey-kert egyik ékessége lesz.

A sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott,

az idén Várad a várad mottóval zajló Szent László Napoknak idén is nagyváradi vár ad otthont.

Zatykó Gyula főszervező kiemelte, a Szent László Napok szerkezete nem változik, így június 17-én, vagyis a nulladik napon az immár hagyományos, Nagy József Barna szervező által „családi örömbringázásnak” nevezett eseménnyel indul, amelynek keretében, akinek kedve szottyan, átkerekezhet Váradról Szent László biharkeresztesi szobráig.

A fesztivál csúcsra járatása pedig a június 22–24-ei hétvégén lesz.

A térség legnagyobb kulturális fesztiválján idén is kiemelt szerepet kapnak a családbarát, hagyományőrző, valamint kulturális rendezvények, idén premierképpen lesznek lovas programok is. De megtartják az immár elmaradhatatlan kézműves vásárt, a Nagyváradról elszármazottak találkozóját, idén is lesz örömfőzés, kialakítanak borfalut is, lesz sok humor, és természetesen ismert és elismert előadók koncertjeivel is becsábítják az érdeklődőket a középkori vár falai közé.

Amint azt a Facebook közösségi oldalt rendszeresen használók már sejtik, az idei Szent László Napokat csúcsra járató június 22–24-ei hétvége péntek esti sztárzenekara nem más lesz, mint a Magna Cum Laude, amely 21 órakor csap a húrok közé az immár hagyományosan a várban felállított nagyszínpadon.

A szombat esti nagykoncert egy nagy visszatérőé: ismét fellép Rúzsa Magdi, aki már az első Szent László Napokon hatalmas tömeget vonzott a Rhédey-kertbe, népszerűsége pedig azóta nemhogy töretlen, hanem egyre magasabbra tör.

Vasárnap este 21 órakor pedig örökzöld slágerekkel vár mindenkit Fenyő Miklós és csapata, a Fenyő Gyöngye zenekar, a Csacska Macska vokál és a Jampi Angyalok táncosai azt ígérik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy aki eljön a koncertre, nagyszerű élménnyel gazdagodjon.

Mihálka Melinda, a Szent László Napok programigazgatója ugyanakkor jelezte, természetesen ennél sokkal bővebb az idei koncertfelhozatal, több fellépés is lesz a vár nyári színházában: szerdán sanzonest várja az érdeklődőket, pénteken a Szigligeti Színészzenekar, majd Andy Roll, vagyis Dutka András csap a húrok közé, szombaton a Corvina Consort együttes régizenekoncertjét tartják a vártemplomban, utána pedig a 100 Folk Celsius szórakoztat kicsiket és nagyokat egyaránt.