Kiss Judit 2018. május 17., 00:11

Tanügyi csillagállások és arroganciák

Kell ugyanis enyhén szólva némi hányavetiség ahhoz, hogy valaki, aki történetesen nemrég fél esztendeig birtokolta a miniszteri bársonyszéket, kijelentse: „mi, az állam azért akadályoztuk meg az oktatás bizonyos reformjait, mert így kényelmesebb volt számunkra”. Emígy nyilvánult meg szerdán az állam szerepkörét a sajátjával összemosó Liviu Pop, aki januárban adta át a stafétabotot szintén PSD-s és szintén nem túl szakavatottnak tűnő utódjának, Valentin Popának. (Jut eszünkbe: talán tévesen, de nem kisebb személyiségnek, mint XIV. Lajos francia királynak tulajdonítják a nagyképű kijelentést, miszerint „az állam én vagyok”).

Ha még emlékszünk, a sok-sok levitézlett tárcavezető közül Liviu Pop volt az, aki nem kevésbé pökhendi módon azt nyilatkozta tavaly: ha még hat évig miniszter maradhat, tízes osztályzatúra tornáztatja fel a most még csak hetesre vizsgázó tanügyet. (Az exminiszter persze nem tűnt el végleg a süllyesztőben, jelenleg a szenátus oktatásügyi szakbizottságának elnöke).

Ha a realitás talaján maradva belegondolunk a jelenlegi állapotokba, eltűnődhetünk azon: a jövőbeli történések science fictionszerű ködébe vész, hogy mikor és miként valósul meg a valódi reform. Persze tudjuk, hogy a dolog soha nem egyszerű, se nem egyszerűsíthető: az oktatás egészének reformját nem lehet csak úgy ukmukfukk csekély negyedszázad alatt végrehajtani, jóval több idő kell ahhoz, és persze a csillagok rendkívül ritka, lehetőleg minden tekintetben kedvező állása. Meglehetősen fárasztó lenne felsorolni, hogy 1990 óta hány minisztert fogyasztott el a rendszer, hány meg hány reform- és módosítástervezet látott napvilágot, majd került a süllyesztőbe, hány hamvába holt elképzelés született.

De a nap mint nap az iskolában görnyedő diáknak, a katedránál álló pedagógusnak és az oktatás rákfenéit a bőrén érző szülőnek nem is kell belelátnia az érdeklabirintusokba és háttérmozgásokba. Elég, ha érzékeli: az elmúlt években-évtizedekben sokat nem változott érdemben a tanügy, nem lett könnyebb az iskolatáska, nem lett kevesebb a biflázandó információmennyiség, még mindig nem születtek korszerű tankönyvek, nem lett magasabb színvonalú a pedagógusképzés.

És továbbra is szélsebesen veszik az irányt külföld felé a frissen végzettek és a fiatalok, akik szinte mindvégig utáltak iskolába járni. Kényelem, arrogancia, csillagállás ide vagy oda, ezen kellene változtatni végre, tisztelt döntéshozók, bársonyszékben üldögélők, levitézlett és eljövendő miniszter hölgyek és urak.