Indulnak a zarándokvonatok: több erdélyi városban fogadják a Csíksomlyóra igyekvőket

Gergely Imre , Gyergyai Csaba 2018. május 16., 16:24

Több száz hívő érkezik Erdélybe a Csíksomlyó felé tartó zarándokvonatokkal. A Boldogasszony szerelvénnyel érkezőket a hagyomány szerint több erdélyi településen is köszönteni fogják csütörtökön.

Archív felvétel Fotó: Biró István

A budapesti Nyugati pályaudvarról indul csütörtökön  a kora reggeli órákban a csíksomlyói pünkösdi búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonat, melynek utasait

Nagyváradon (a menetrend szerint 11.28-kor), Kolozsváron (14.13), Marosvásárhelyen (17.10), Maroshévízen (20.09) és Gyergyószentmiklóson (20:50) ünnepélyes keretek között fogadják.

A szervezők tájékoztatása szerint az előző évek tapasztalatai alapján várhatóan mindenhol nagyszámú erdélyi magyar fogadja majd őket.

Budai László, a zarándoklatot szervező Misszió Tours utazási iroda ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a vonaton 850 zarándok fog utazni. A zarándoklat lelki vezetője Varga Lajos, a váci egyházmegye segédpüspöke, Felföldi László helynök-plébános, Burbela Gergely verbita tartományfőnök és Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetes lesz. A zarándokok pénteken Madéfal-vára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz.

A programot a negyedik nap, Gyergyószentmiklós főterén a hagyományos szabadtéri szentmise zárja a zarándokok és a gyergyóiak részvételével reggel 8 órakor. A misén Varga Lajos, a váci egyházmegye segédpüspöke hirdet igét. A zarándokvonat a tervek szerint vasárnap 10.50-kor indul a gyergyószentmiklósi állomásról Budapest felé.

Archív felvétel Fotó: Iochom Zsolt

Indul az össznemzeti zarándokvonat is

A Kárpáteurópa utazási iroda zarándokvonatai közül a Csíksomlyó expressz csütörtök éjszaka Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezik a budapesti Keleti pályaudvarra, ahonnan a Székely gyorssal együtt egy 16 kocsiból álló szerelvényként indul tovább Erdélybe.

Az „össznemzeti zarándokvonatot” a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony húzza majd.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Idén is sok zarándokot lát vendégül Gyergyószék

Bár a Boldogasszony zarándokvonat idén nem Gyergyószentmiklóson fog állomásozni csütörtök éjszaka, hanem továbbhalad, Marosfőn, Csíkszentdomokoson és Csíkszeredában is megáll, ez azt jelenti, hogy Gyergyószékre a korábbinál valamivel kevesebb vendég érkezik.

De még így is a zarándokvonattal érkezők töltik meg a Gyergyói-medence szálláshelyeinek 80 százalékát

– közölte Tatár Attila, a gyergyószentmiklósi turisztikai iroda munkatársa, a vonatos zarándoklat helyi koordinátora. A szálláshelyekre buszok viszik a vendégeket a vasútállomásról. A vonat pénteken reggel visszatér Csíkszeredából Gyergyószentmiklósra, és a zarándokokat már aznap Csíkszeredába szállítja, hogy meglátogathassák Csíksomlyót. Ezt már a korábbi években is igényelték a vendégek, hiszen a szombati búcsú alkalmával a kötött program és a nagy tömeg miatt nem volt lehetőségük alaposabban bejárni a környéket és imádkozni a kegytemplomban.