Országos felmérés: a román közvéleményt alig foglalkoztatja a centenárium

MTI 2018. május 14., 22:31

A román közvéleményt alig foglalkoztatják az Erdély és Románia egyesülésével kapcsolatos rendezvények – állapították meg hétfőn A kultúrafogyasztás 2017-es barométere nevű országos felmérés készítői.

Csupán a megkérdezettek hat százaléka válaszolta azt, hogy rendszeresen részt vesz a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényeken (archív felvétel) Fotó: Pinti Attila

A Művelődéskutató és Felnőttoktató Országos Intézet hétfőn mutatta be Bukarestben a kulturális barométer felmérés eredményeit, melyet 2017 végén készítettek országos reprezentatív mintán, és amelyben kiemelten foglalkoztak a román centenáriumi év kérdéseivel.

A megkérdezettek fele válaszolta, hogy az utóbbi öt évben soha nem vett részt a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényeken, 28 százalék mondta, hogy egyszer vagy kétszer, 16 százalék majdnem minden évben, és csak hat százalék válaszolta, hogy rendszeresen részt vesz.

A részvételi arány a fővárosban magasabb. A televíziókban a megkérdezettek 21 százaléka nézte évről évre a nemzeti ünnep rendezvényeit – idézte az eredményeket az Agerpres hírügynökség.

A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek elsősorban a településük közösségével azonosultak (65 százalék), másodsorban a megyéjükkel (51), és csak harmadsorban az ország közösségével (40).

Arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe a nagy egyesülés centenáriuma kapcsán, 47 százalék válaszolta, hogy nem tud mit mondani, nyolc százalék pedig azt, hogy nem kíván válaszolni.

A felmérés készítői szerint a centenáriumi év nem vált a közbeszéd témájává Romániában, és ez magyarázza, hogy a megkérdezetteknek nincsen, vagy alig van véleményük a kérdésről. Szerintük ezt jelzi az is, hogy sokan olyan válaszokat adnak a kérdésekre, amelyeket elvárhatónak tartanak – idézte a felmérésből a Mediafax hírügynökség.

Romániában centenáriumi évvé nyilvánították a 2018-as évet, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés százéves évfordulója évét. A centenáriumi programok késése miatt azonban George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere április végén bejelentette, hogy 2020-ig meghosszabbítják a nagy egyesülés centenáriumi ünnepségsorozatát.