A vers több, mint puszta szöveg – Álljunk meg egy szóra László Noémi Méhes György-nagydíjas költővel
„A vers több, mint pusztán szöveg, annál jóval több, és nem hagyhatja hidegen olvasóját. Költő pedig az, akinek a verseit halála után ötven évvel is olvassák” – mondta el László Noémi költő, aki az Erdélyi Magyar Írók Ligája idei Méhes György-nagydíját kapta vasárnap Kolozsváron.
Amint arról beszámoltunk, László Noémi költőnek, műfordítónak ítélték oda az E-MIL idei Méhes György-nagydíját, a Méhes György-debütdíjat pedig az elsőkötetes Sztercey Szabolcs kapta. Az elismeréseket a 8. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét zárómomentumaként vasárnap este adták át a Bulgakov kávéházban.
{K1}
A díjátadót megelőzően tartották az E-MIL Álljunk meg egy szóra című havi beszélgetéssorozatának legújabb állomását – a meghívott stílszerűen László Noémi volt, akit Karácsonyi Zsolt faggatott költői indulásáról, pályájáról, a költészet, vers mibenlétéről.
A beszélgetés amiatt is érdekes volt, mert a beszélgetéssorozat kérdezője általában László Noémi, aki most „interjúalanyként” osztotta meg meglátásait irodalomról, a vershez, prózához fűződő viszonyáról, a versírás kulisszatitkairól.
„A vers nem pusztán egy szöveg, határozottan úgy gondolom, hogy kötelező megérintenie olvasóját, akit nem hagyhat hidegen, különben nem jó vers. Mindig is azt gondoltam, hogy költő az, akinek a verseit halála után ötven évvel is olvassák: Vörösmarty vagy Kosztolányi költő, de hogy én az vagyok-e, nem tudom. Aki pedig verset ír, nem föltétlenül költő” – vélekedett László Noémi, akinek immár tíz verseskötete látott napvilágot.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, miként kezdett közeledni gyerekkorában a költészethez, mennyire meghatározóak voltak számára Kányádi Sándor, Weöres Sándor versei. Beszélt arról is, hogy esetében miként születik a vers: elindul valahonnan, és bár írás közben még nem tudja, hova fog kilyukadni, egyszer csak megérkezik valahová.
– mesélte.
Szó esett arról is, László Noémi nem tartja szükségszerűnek, hogy egy költeménynek címe legyen: mint mondta, úgy érzi, hogy a címmel mintegy pofon csapja a verset. „A vers a pillanat szülötte, pillanatok lenyomatát hordozza. Valamiképpen mindig is vonzódtam a narratívához, és értékelem, ha a vers egyfajta történetet hordoz, így a köteteimben is arra törekszem, hogy valamit elmeséljek. Az a típusú költő vagyok, aki magáról mesél, vagy a világról önmagán keresztül: én vagyok a mesélő, aki versben szólal meg" – fogalmazott László Noémi.
Karácsonyi Zsolt kérdésére válaszolva a próza és vers összefüggéseiről is beszélt, kifejtve, manapaság szinte derékig járunk regényekben, nem a vers korát éljük. „Nem gondolom, hogy valaha is regényt fogok írni, hiszen regényíró csak az lehet, aki tervez, amire én képetelen vagyok.
– fogalmazott a költő. Kitért az irodalomkritikával kapcsolatos meglátásaira is: vélekedése szerint manapság vagy csak jót, vagy semmit, vagy csak nagyon rosszat írnak a kortárs irodalomról, nem érezhető a hiteles kritikai szándék. „A születő kortárs magyar irodalomnak ilyenformán nincs mércéje” – jelentette ki László Noémi.
A beszélgetésen szó esett arról is, hogy három éven keresztül vezette az E-MIL-t, ezt az időszakot kudarcként élte meg, ugyanis nem tartja magát olyan vezető alkatnak, aki képes összefogni és a világ felé közvetíteni a különböző látásmódokat. „Nem szeretek kompromisszumokat kötni, holott egy vezetőnek erre képesnek kell lennie" – mondta a beszélgetéssorozat interjúalanya.
László Noémi 1973-ban született Kolozsváron, magyar–angol szakon végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Tíz verseskötete, számos műfordítása jelent meg, közöl antológiákban, számos erdélyi és határon túli magyar folyóiratban.