Női kézilabda BL: a bukarestiek legyőzésével döntőbe jutott a címvédő Győri Audi ETO

MTI 2018. május 12., 18:49

A címvédő Győri Audi ETO KC 26-20-ra legyőzte a bukaresti CSM csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő szombati, első játéknapján.

A győri Nycke Cornelia Groot (balra) és Eduarda Amorim (jobbra) kiválóan semlegesítette Cristina Neagut (labdával), a CSM sztárját Fotó: MTI

A győriek közül hárman hiányoztak: a cseh Jana Knedlikova bokasérülés, Tomori Zsuzsanna és a norvég Nora Mörk pedig térdműtét után gyógyul. Utóbbit benevezték a találkozóra, de csak azért, hogy testközelből, a kispadról nézhesse az elődöntőt.

A kiváló hangulatú mérkőzés az ETO két góljával, illetve Isabelle Gulldén kihagyott büntetőjével kezdődött. Ambros Martín vezetőedző ezúttal nem irányítóként, hanem balszélsőként számított Görbicz Anitára, aki már a hetedik percben betalált, majd elhibázott egy hétméterest. A bukarestiek a 11. percben voltak eredményesek először, mert klasszis balátlövőjük, Cristina Neagu korábban három lövést is elrontott. Mindezek ellenére a Győr nem tudott háromgólosnál nagyobb különbséget kialakítani, de ez nem a játékmesteren múlt: Nycke Groot remekül irányította a győrieket, ezzel nagyban hozzájárult a hatékony támadásokhoz.

A szünethez közeledve a magyar csapat elkövetett néhány hibát – védekezésben is, de leginkább támadásban –, ennek ellenére két góllal vezetett harminc perc után, mivel a románok a hajrában kétszer is a kapufát találták el. A Knedlikova hiánya miatt jobbszélsőt játszó Mireya González egymás után két lövést elrontott, de társai sem céloztak már olyan pontosan, mint korábban, mivel az ellenfél egyre keményebben védekezett.

Cristina Neagu vezérletével a 42. percben egyenlített a bukaresti CSM (16-16), ezt követően azonban két győri találat, majd a cserekapus Kiss Éva jóvoltából egy hárított büntető következett, Görbicz pedig visszaállította a háromgólos különbséget.

A bukarestiek időkérése után a kapuba visszatérő Kari Aalvik Grimsbö két lövést védett, csapata az 51. percben először vezetett néggyel, majd tovább nőtt az előny (22-17). Négy perccel a vége előtt Eduarda Amorim az üres kapuba lőtt, ezzel eldőlt a meccs, amit végül hat találattal nyertek meg a szinte végig kiválóan védekező győriek.

A mezőny legjobbja a győriek holland irányítója, Cornelia Nycke Groot volt, aki hét gólt szerzett. A magyar csapat ellenfele az orosz Rosztov-Don és a macedón Vardar Szkopje mérkőzésének győztese lesz vasárnap romániai idő szerint 19 órától.

Eredmény, elődöntő:
Győri Audi ETO KC-Bukaresti CSM (román) 26-20 (12-10)
-----------------------------------------------------
a legeredményesebb játékosok: Groot 7, Oftedal, Görbicz 5-5, Amorim 4, illetve Neagu 6, Manea, Kurtovic 4-4, Mehmedovic 3