Feltételezett érdekek Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester perében

Kőrössy Andrea 2018. május 12., 16:29

Egyértelmű összefüggés van aközött a kolozsvári táblabíróság alapfokú ítélete szerint, hogy Horváth Anna volt alpolgármester kampánytámogatást kért Fodor Zsolt üzletembertől és hogy ezzel egy időben közbenjárást ígért a vállalkozónak. Az RMDSZ-es politikus büntetőperének fellebviteli szakasza júniu

Fotó: Biró István

A kincses városi Camino étterem teraszán folytatott, a titkosszolgálatok által lehallgatott beszélgetés, valamint a vádlottak közötti telefonbeszélgetések és az általuk váltott szöveges üzenetek alapján egyértelműen bizonyítottnak látja a Horváth Anna egykori kolozsvári alpolgármester és Fodor Zsolt üzletember ügyében alapfokon ítélkező bírónő a befolyással való üzérkedést, illetve a befolyás vásárlását.

Az alapfokon eljáró kolozsvári táblabíróság által nyilvánosságra hozott, a Clujust.ro jogi portálon elérhető indoklásban hosszasan ecsetelik, miért minősül egyértelmű törvényszegésnek, hogy Horváth Anna a 2016-os helyhatósági választásokat megelőző kampányában önkénteskedő fiatalok számára fesztiválbérletet kért és kapott Fodor Zsolttól, akinek ennek fejében megígérte, hogy megsürgeti egyik ügye véglegesítését a városházán. Mint ismeretes,

a márciusban kihirdetett verdikt alapján az RMDSZ politikusát két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtották, míg Fodor Zsolt két év és hat hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Az indoklásban az alkotmánybíróság korábbi határozatára hivatkozva kiemelik: már az is kimeríti a bűncselekmény tényét, ha egy befolyással bíró személy – vagy olyasvalaki, aki úgy tesz, mintha befolyással bírna – anyagi vagy más jellegű javakért, szolgáltatásokért cserében ígéretet tesz egy probléma megoldására. A bírónő szerint hasonlóképpen egyértelműen befolyásvásárlásnak minősül, ha valaki ilyen jellegű ígéretet fogad el. Mindez vonatkozhat különböző ügyek elintézésére, megsürgetésére vagy éppen megakadályozására. Sőt a hivatalos indoklás szerint az sem számít, hogy az ígéretet végül betartották-e, illetve ha igen, ez mikor történt, továbbá hogy mindez legális vagy törvénytelen cselekedet megtételére vonatkozik.

Horváth Anna nyilatkozik az ítélethirdetést követően Fotó: Kőrössy Andrea

Az indoklás szerint, amikor Horváth Anna és Fodor Zsolt 2016. május 13-án találkozott Kolozsváron, a Karolina téri Camino étterem teraszán, „mindkettőjüknek egyértelmű érdekeik voltak”.

„Horváth Annának a másik vádlott anyagi támogatására volt szüksége, Fodor pedig siettetni akarta egy ügye elintézését, amely elakadt a polgármesteri hivatal egyik részlegén” – olvasható a dokumentumban.

A helyszínen rögzített beszélgetés (amelynek hangfelvétele egyébként rendkívül rossz minőségű, emiatt a bíróság alig vehette hasznát) alapján az üzletember már az elején közölte, hogy elvből nem finanszíroz politikai kampányokat, illetve nem tagja az RMDSZ-nek, és politikailag egyik pártnak sem elkötelezett. Horváth Anna erre felvetette, hogy Fodor cége az Untold és az Electric Castle fesztiválra szóló bérletekkel támogathatná a kampányában dolgozó önkénteseket, majd az indoklás szerint egyértelművé tette, hogy intézkedik az üzletember ügyében.

„Fodor Zsolt nemhogy egyetértett az ilyen jellegű támogatással, de nem sokkal ezután intézkedni is kezdett, felhívta a partnereit, hogy egy esetleges szerződés technikai részleteiről, a bérletek áráról stb. érdeklődjön” – áll az indoklásban. A személyes találkozót követően több üzenetváltásra és telefonbeszélgetésre is sor került a két vádlott között, amelyek során Horváth Anna a bérletek sorsáról érdeklődött, Fodor pedig többek között azt szerette volna tudni, hogy ügye mikor kerül a helyi önkormányzat napirendjére.

Fodor egyébként még 2014-ben iktatott kérést a városházán, amelytől a Karolina téren található Mikes-palota homlokzata felújításának engedélyezését kérte.

Az ügy azonban azóta is húzódik, mivel egyrészt a hivatal utólag több alkalommal is újabb dokumentumokat igényelt, ráadásul mire kiadtak egy bizonyos jóváhagyást, lejárt egy másik dokumentumnak az érvényessége, így számos procedúrát elölről kellett kezdeni. Az indoklásban részletesen közölték az ügy egyes szakaszait, mint ahogy az is kiderül, hogy Fodor korábban hivatalos kihallgatáson – nem pedig személyes találkozón, holott „baráti kapcsolatban álltak” a bíróság szerint – is felvetette a problémát a volt alpolgármesternek.

Az indoklásban továbbá az is szerepel, hogy Horváth Anna és Fodor Zsolt gyakorlatilag részt vett a vállalkozó által nyújtott 20 ezer lejes támogatás „elrejtésében”

– ebből vásárolták az önkénteseknek adott fesztiválbérleteket –, emiatt bűnrészesek pénzmosásban.

A dokumentum kitér arra, hogy a volt alpolgármester arra kérte Rés Konrádot, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) akkori elnökét, vállalja egy fiktív fianszírozási szerződés megkötését, miközben Fodor Zsolt megkérte az indoklásban csak C.-ként jelölt, az ügyben tanúként beidézett személyt, hogy a 20 ezer lejt utalják át a KMDSZ számlájára. A bírónő külön hangsúlyozza: minderre úgy került sor, hogy a vádlottak tudatában voltak annak, „az összeg befolyással való üzérkedésből, illetve befolyásvásárlásból származik”.

Fotó: Kőrössy Andrea

Mindezek fényében meglehetősen furcsa, hogy az indoklásban eközben többször is szerepel: a tanúvallomások olyan köztisztviselőként írják le Horváth Annát, aki „igyekszik tenni a közösség által jelzett problémák megoldásáért, rendszeresen szerepel rádióműsorokban, válaszol az állampolgárok kérdéseire, meghallgatásokat tart a polgármesteri hivatalban, ezeken pedig a főosztályokon illetékes munkatársaitól érdeklődik különböző ügyek iránt.

Az indoklásban ráadásul azt is egyértelműen megfogalmazzák, hogy az ítélethozatalnál mintegy enyhítő körülményként figyelembe vették „a közszolgáltatások hiányosságait” is.

Az alapfokú ítéletben Horváth Annát a két bűncselekményért – befolyással való üzérkedés és pénzmosás – két-két év börtönbüntetésre ítélték, míg Fodor Zsolt 1 év és 6 hónap börtönbüntetést kapott befolyásvásárlásért és ugyancsak két évet pénzmosásért. Ezek összevonása nyomán Horváth Annát 2 év 8 hónappal sújtották – mivel korábban nem vállalta a közmunka elvégzését, holott ez feltétele annak, hogy valakit felfüggesztett börtönbüntetésre ítéljenek. Fodor Zsolt ugyanakkor vállalta a közmunkavégzést, ennek nyomán két év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, és három évre próbára bocsátották.

A március 23-ai alapfokú ítélethirdetést követően – amelyet a meghirdetett időpontnál korábban, zárt ajtók mögött tartottak meg a kolozsvári táblabíróságon, holott az eseménynek nyilvánosnak kellett volna lennie – a volt alpolgármester a bíróságon azt nyilatkozta: élni fog a fellebbezés jogával. „Az elkövetkező napokba erőt gyűjtök, és tovább folytatjuk a harcot Fodor Zsolttal, akinek igazságunk melletti karakán, megingathatatlan kiállása előtt – most már nyilvánosan is – őszinte tisztelettel hajtok fejet” – fogalmazott akkor Horváth Anna. Fodor Zsolt egyébként nem volt jelen a többször is elhalasztott ítélethirdetésen.

A büntetőper fellebbviteli szakaszát a bukaresti legfelsőbb bíróság tárgyalja, az első tárgyalás időpontját június 20-ára tűzték ki.