A bukaresti apostoli nuncius nem erősítette meg Ferenc pápa esetleges romániai látogatását

Krónika 2018. május 11., 15:23

Magánkihallgatáson fogadta pénteken Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt a Vatikánban. Az audienciát követően a miniszterelnök közölte, az egyházfő arról tájékoztatta: jövőre Romániába látogat. Az apostoli nuncius nem erősítette meg a bejelentést.

Fotó: Román kormány

A román kormánynak a magánkihallgatás után kibocsátott közleménye szerint Viorica Dăncilă hangot adott ama óhajának, hogy a modern román állam centenáriumi évét a Vatikánban is román vonatkozású kulturális, akadémiai és vallási rendezvények sorával tegyék emlékezetessé. A miniszterelnök ugyanakkor köszönetet mondott azért, hogy a Szentszék a Castel Gandolfo-i Apostoli Palotában adott otthont a Románia kincsei a Vatikánban című kiállításnak.

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatatása szerint a beszélgetés során szóba került a két állam álláspontjának közelítése Európa jövőjéről, emberjogi kérdések, a vallásszabadság témaköre, valamint az Európa keresztény gyökereihez való viszonyulás.

Viorica Dăncilă miniszterelnök az audienciát követően az Antena 3 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, a Szentatya arról tájékoztatta, hogy a jövő év elején Romániába látogat.

A kormányfő hozzátette, a pápa a románok hitéről érdeklődött, ugyanakkor rákérdezett arra is, hogy milyen az ortodox és a katolikus egyház viszonya Romániában. „Roppant izgatott voltam, hiszen nem szokványos dolog találkozni a pápával. Megkérdezte tőle, hogy Romániában az emberek hisznek-e, és én azt válaszoltam, hogy igen. Azt is megkérdezte, hogy van-e egyetértés az ortodoxok és a katolikusok között, mire én ugyancsak igennel válaszoltam. Végül afelől is érdeklődött, van-e erőm végigvinni a mandátumomat. Határozott igennel feleltem” – nyilatkozta Viorica Dăncilă.

A Szentatya látogatása a kormányfő bejelentése ellenére mégsem tekinthető bizonyosnak. Francisc Doboș, a bukaresti római katolikus főegyházmegye szóvivője pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vatikánnak a román miniszterelnök magánkihallgatásáról kibocsátott közleménye nem tesz említést a pápa tervezett romániai vizitjéről.

A szóvivő közösségi oldalán posztolt bejegyzésében Miguel Maury Buendía érsek, a Szentszék romániai apostoli nunciusa kérésére közölte: amikor döntés születik a Szentatya romániai látogatásáról, a bejelentést egy időben teszi meg a két fél: a Vatikán és a román elnöki hivatal.

A Romániába tervezett pápalátogatás különben már tavaly is szóba került, és ennek kapcsán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség úgy foglalt állást, hogy Romániában jelenleg nem beszélhetünk a vizit lehetőségének biztosításáról, a Szentatya romániai látogatása csak általános jogorvoslás után lehetséges. Az érsekség egy évvel ezelőtt annak kapcsán foglalt állást a katolikus egyházfő régóta tervezett vizitjéről, hogy Klaus Johannis államfő vatikáni látogatása során írásban és szóban is megismételte 2015-ben tett meghívását, és újfent romániai látogatásra hívta Ferenc pápát.