Trump kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomszerződésből, és békét ajánlott Teheránnak

MTI 2018. május 08., 19:01

Az amerikai elnök kedden Washingtonban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. Donald Trump szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét.

Fotó: Slate.com/Getty Images

Mint fogalmazott, Irán támogatja a terrorizmust – a Hezbollah libanoni, és a Hamász palesztin mozgalmat, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot –, destabilizálni próbálja a Közel-Keletet. Rámutatott, hogy az egyezmény aláírása óta jelentősen nőttek az iráni katonai kiadások, miközben az iszlám köztársaság gazdasága rosszul teljesít.

Trump azt mondta, a nukleáris program korlátozásáról született iráni ígéret valójában nagy hazugság volt.

Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott nyilatkozata után rendeletet írt alá Irán elleni szankciók visszaállításáról. Mindazonáltal az iráni atomprogramról szóló szerződésből való kilépését és a Teherán elleni szankciók visszaállítását bejelentő nyilatkozatában Trump békét és támogatást ajánlott az iráni népnek. Donald Trump szerint az iráni nép jobb kormányt érdemel a jelenleginél. Az iráni politikai rendszert elnyomóként jellemezte, amely négy évtizede uralkodik az irániakon.

Hangsúlyozta, hogy nyitott egy új megállapodás megkötésére, ha Irán készen áll majd erre. „Amennyiben így lesz, az elhozhatja a békét” – tette hozzá. Az amerikai elnök szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a 2015-ös többhatalmi szerződést, amely szerinte nem hozott békét és nem is fog. Benjámin Netanjahu izraeli minsizterelnök szerint Donald Trump amerikai elnök bátor, helyes döntést hozott az iráni nukleáris alku felmondásával.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett – szögezte le kedden este Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy országa felmondja a szerződést. Rövid sajtónyilatkozatában Mogherini arra szólította fel a nemzetközi közösség többi tagját, hogy az Egyesült Államok kilépésének ellenére is őrizzék meg a 2015-ben aláírt többhatalmi egyezményt, az ugyanis kulcsfontosságú a közel-keleti térség, Európa, illetve az egész világ biztonsága szempontjából. Kijelentette, a szerződés működik, és eddig elérte a célját, vagyis garantálta, hogy Irán nem fejleszt atomfegyvereket.