Liviu Dragnea szerint felér a nemzetbiztonság elleni támadással az államfő „hazugságözöne”

Krónika 2018. május 07., 22:38

Remélem, elmúlik Klaus Johannis államfőnek a kormánnyal szembeni haragja, mert az országnak nyugalomra van szüksége – jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea. A PSD elnöke szerint Johannis vádjai a nemzetbiztonságot veszélyeztetik.

Liviu Dragnea határozottan kiáll Viorica Dăncilă kormányfő mellett Fotó: PSD

„Látom, úgy döntött, hogy minden miatt kritizálni fog minket, és mindenhez ért. Ami nagyon jó, mert azt jelenti, hogy kompetens államelnökünk van. Az államelnök úr nagyon megharagudott ránk és a kormányra. Reméljük, elmúlik neki és megnyugszik. Nyugalomra van szükségünk az országban” – jelentette ki a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az alakulat székházánál adott nyilatkozatában.

Klaus Johannis elnök hétfői, a költségvetés első negyedévi gyakorlatba ültetését kiértékelő nyilatkozatáról Dragnea azt mondta: a kormány válaszolni fog rá, mert „nem jó, ha elferdített információk maradnak a köztudatban”.

{K1}

A PSD elnöke azt is elmondta: a kormány tagjaival és Bukarest főpolgármesterével együtt jelen lesz azon a fogadáson, amelyet az államfő az Európa-nap tiszteletére ad május 9-én. Dragnea kifejtette, hogy Viorica Dăncilă kormányfő soha nem kritizálta és nem sértette meg Johannis elnököt, az államfőtől mégis „mindenféle sértéseket kell elviselnie” a miniszterelnöknek. Nem sokkal később az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő Dragnea azzal vádolta az államfőt, hogy „hazugságáradattal” állt elő, amikor ismételten a miniszterelnök lemondását követelte.

„Mindaz, amit az elnök egy ideje művel, vagyis hogy igaztalan információkat dob be a köztudatba a kormányzás rossz eredményeiről, a nemzetbiztonság elleni támadásnak minősülhet, hiszen bizalmatlanságot szít a romániai és a külföldi befektetők körében” – állapította meg a szociáldemokrata politikus. Dragnea újfent leszögezte, hogy semmi sem indokolja Viorica Dăncilă kormányfő lemondását.