Szenvedéstörténet helyett felmutatott érték - Történészek értekeznek Erdély elmúlt száz évéről
„Csakis az önképünk alapján tudjuk megmutatni magunkat", és az erdélyi magyarság elmúlt száz évének feldolgozásához nemcsak magyar-román, de magyar-magyar párbeszédre is szükség van, hangzott el a kolozsvári történészkonferencián.
A „magyar szenvedéstörténet" helyett az erdélyi magyarság múltját és értékeit, illetve a jövővel kapcsolatos elvárásait hívatott bemutatni az a konferenciasorozat, melyet a román centenárium apropóján szerveznek, és melynek első állomását hétfőn tartották Kolozsváron.
A nagyváradi Szacsvay Akadémia kezdeményezésére, az RMDSZ és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által szervezett konferencia az első abban a sorozatban, amellyel az erdélyi magyarság elmúlt száz évét kívánják áttekinteni a centenáriumi évben.
Ezáltal az erdélyi magyarok szervezik az első történészkonferenciát a témában, mivel Románia megkésett a centenáriumi rendezvényeivel,
hívta fel a figyelmet Szabó Ödön történész, parlamenti képviselő, a Szacsvay Akadémia vezetője. „Talán mi éreztük a fontosságát, hogy erre jobban felkészüljünk" – fogalmazott. Emlékeztetett, a Szacsvay Akadémia négy modulban szervezett előadássorozatot az elmúlt években, melyek közül a történelem és a kisebbségkutatás bizonyult a legérdekfeszítőbbnek, így ezeket más erdélyi városokba is elvitték. A bemutatott anyagokat tartalmazó kötetet később román és angol nyelven is bemutatják, hogy kialakulhasson egyfajta párbeszéd a kisebbségi és többségi történészek között.
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke szerint a centenárium évében nem a „magyar szenvedéstörténetet" akarja bemutatni a szövetség, hanem a román-magyar párbeszéd elindításához is hozzá szeretne járulni. Nemcsak a múltra koncertrálnak, hanem a jövőre vonatkozó elvárásokat is ismertetnék és a jelent is bemutatnák, mondta, mivel az erdélyi magyarságnak csak a „hisztérizált médiaképét" ismeri a többségi társadalom. A szövetség az előadássorozat mellett számos programot szervez, kialakítja az erdélyi magyar személyiségek arcképcsarnokát, dokumentumfilm-sorozatot készítenek a témában, kronológiát állítanak össze, fordítói és digitalizálási programot indítanak és az Erdélyi Magyar Adatbankot is bővítik.
Keszeg Vilmos néprajzkutató, az EME elnöke kijelentette: a konferencia előadásai keretet adhatnak az arra irányuló erdélyi törekvésnek, hogy minden település, minden család beillessze a saját történetét a történelembe.
Az utóbbi száz év történései nemcsak országok sorsát változtatták meg, hanem emberekét is, mutatott rá az etnográfus, aki szerint a hasonló konferenciák a családi emlékezetből ismert információkat segítenek újraértelmezni.
A konferencia programjában erdélyi és magyarországi történészek egyaránt szerepelnek,
a panel nyitányaként Borsi-Kálmán Béla történész, műfordító, diplomata a magyar és román nacionalizmus megnyilvánulásáról értekezett. A román-magyar együttéléssel kapcsolatos vitát továbbra is a történészeknek kell lefolytatniuk, vélte, mellőzve a különböző nézeteknek a zsigeri, ösztönös elutasítását. Következtetésként kifejtette, be kell ismerni: a magyar nemzetépítés „sovány eredményeket" hozott, de a román fejlődés is jelentősen alulmaradt Erdély lehetőségeihez képest. Az ülésvezető Lönhárt Tamás történész, egyetemi adjunktus úgy vélte, rá kellene jönni, hogy „csakis az önképünk alapján tudjuk magunkat megmutatni", és ehhez magyar-magyar párbeszédre is szükség van.
Romsics Ignác történész, egyetemi tanár A román-magyar határ kijelölése a párizsi békekonferencián című előadásában részletekbe menően ismertette a „határrajzolás" folyamatát, melyen a nagyhatalmak közül elsősorban az amerikai küldöttség vezetője ragaszkodott következetesen az etnikai arányok tiszteletben tartásához.
A román küldöttséget vezető I. C. Brătianu folyamatosan „eltolta" ezeket a románok javára, többek között letagadva, hogy a székelyek is magyarok. „Számmisztikai mutatványát" a nagyhatalmak képviselői nem kérdőjelezték meg,
bár olyan olasz javaslat is elhangzott, hogy Nagyvárad is maradjon Magyarországé, derült ki. Bár a magyar delegáció csak a Magyarországhoz tartozó vagy független Erdélyt tartotta megnyugtató megoldásnak, és a Romániához való csatolásáról általános népszavazást szervezett volna, az Erdély-kérdés már korábban eldőlt, és ezen már a magyaroknak kedvező, „igazságos bánásmódot" szorgalmazó brit és olasz álláspont sem változtatott.
Arról, hogy a trianoni döntés miként csapódott le az erdélyi magyarság körében Fodor János történész számolt be, rámutatva: a gyulafehérvárihoz hasonlóan a magyarok is terveztek nagygyűléseket, de ezek nem bizonyultak eléggé reprezentatívnak, így Kós Károly kalotaszegi köztársasága és Paál Árpád önálló székely miniállama is terv maradt. A román bevonulással és hatalomátvétellel párhuzamosan a magyar adminisztráció részéről létezett egyfajta ellenállás, de együttműködők is voltak, a renegátnak kikiáltott Maurer Béla és az Új Világ című lap köré csoportosulók együttműködtek a románokkal és az 1919-es választáson 8 képviselőt és 4 szenátort juttattak be a román parlamentbe. Érdemi munka azonban nem köthető nevükhöz, csupán „behódoló szövegeket" olvastak fel, mutatott rá az előadó.
Bár vita folyt arról, hogy az erdélyi magyarok aktívan vagy passzívan viszonyuljanak az új hatalomhoz, az első csoport győzött, Bernády György például díszmagyarban jelent meg a többségiben románok alkotta marosvásárhelyi tanácsülésen,
hogy képviselje a magyarokat. Így végül a Gyárfási Elemér által megfogalmazott nézet győzött, miszerint az erdélyi magyarok érdekeit csak a parlamentben lehet érvényesíteni, így az 1922-es választásokon már részt vesz az erdélyi magyarság és később az Országos Magyar Párt is létrejön. Erről az időszakról Bárdi Nándor, K. Lengyel Zsolt, Lőrincz D. József és Hunyadi Attila Gábor beszélt a jelenlévőknek.
A kolozsvári történészkonferencián kedden a második bécsi döntést övező időszakról hallhatnak az érdeklődők, Ablonczy Balázs, Sárándi Tamás, L. Balogh Béni, Gidó Attila, Ravasz István, Benkő Levente, Nagy Mihály Zoltán előadásában.