Kívül megújult a New York szálló – Körözés alatt áll a tulajdonos, bizonytalan a kolozsvári műemlék sorsa

Pap Melinda 2018. május 04., 12:04

Több mint két év után lekerülnek az állványok Kolozsvár egyik jelképéről, az egykori New York (ma Continental) szállodáról. Bár az épület jogerősen börtönbüntetésre ítélt tulajdonosa rendelkezik a belső felújításhoz szükséges engedéllyel, a műemlék további sorsa bizonytalan.

Fotó: Biró István

Két év után lekerültek az állványok a kolozsvári New York (ma Continental) szálló Jókai (Napoca) utcai homlokzatáról, és hamarosan befejeződik a műemlék épület tatarozása. A város egyik jelképének számító, szebb napokat is megélt ingatlan sorsa azonban továbbra is bizonytalan, miután

tulajdonosa, a jogerősen szabadságvesztésre ítélt Ioan Bene üzletember nem tartózkodik az országban, nemzetközi körözés alatt áll.

A tulajdonában lévő Napocamin cég 2016 januárjában kapta meg az épület felújításához szükséges engedélyt, miután az önkormányzat több ízben is megbírságolta a műemlék elhanyagolt állapota miatt. Az eredetileg egy évre szóló építkezési engedély kibocsátása azonban nem vonta maga után a tulajdonképpeni munkálatokat, bár felállványozták, több ideig semmiféle beavatkozásra nem került sor az épületen.

Így tavaly novemberben újabb építkezési engedélyért folyamodott a tulajdonos, amely immár 36 hónapra szólt és a külső tatarozás mellett az ingatlan belső felújítására is vonatkozott. Utóbbi már régóta időszerű, hiszen

a nagyközönség előtt immár évek óta lezárt egykori luxusszálloda belső festése cafatokban lóg, mállik a vakolat, a szállodaszobákat felverte a szemét,

derült ki a Szakáts István civil aktivista által a közösségi hálón nemrég megosztott fényképekből.

Fotó: Biró István

Bizonytalan az épület sorsa

Arra, hogy a külső tatarozás után a belső felújításra is sor kerül, semmi garancia, hiszen az épület tulajdonosa, Ioan Bene nemzetközi körözés alatt áll, miután februárban a Kolozs megyei ítélőtábla letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Horea Uioreanu volt Kolozs megyei tanácselnök elleni perben.

A kolozsvári üzletembert 6 év és 4 hónap szabadságvesztésre ítélték, és mivel kiderült, hogy már nincs Romániában, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a nevére.

Ioan Bene 2013 augusztusában 5 millió euróért vásárolta meg a Főtér sarkán, a Jókai és Egyetem (Universităţii) utcák kereszteződésében található műemlék épületet a csődbe jutott Ardeleana vállalattól, miután az önkormányzat a civil nyomás ellenére lemondott elővásárlási jogáról. Az üzletember bejelentette, 7,5 millió eurós beruházással felújítja és luxusszállóvá alakítja az ingatlant, amelynek pincéjében éjszakai klub, tetején pedig tetőterasz működött volna. Még a szállodák esetében gondot jelentő parkolóhiányt is megoldotta volna, az Adevărul napilap szerint a Mărăşti negyedbeli parkolóházban bérelt volna helyet vendégei gépkocsiinak, akiket inas vitt volna a szállodába.

A központi lap egyébként adóhatósági adatokra hivatkozva azt állítja, nemcsak az ingatlan, de Ioan Bene cégének jövője sem látszik túl fényesnek,

az üzletember és a szintén az ő nevéhez köthető Panpetrol Com Srl által közösen birtokolt Napocamin cégnek 2016-ban 126 millió lejes adóssága volt.

Az Actual de Cluj februárban még arról számolt be értesülések alapján, hogy Bene túladna az értékes ingatlanon, amely iránt a gyalui várkastélyt megvásároló Nagy Elek érdeklődik. A magyar üzletember azonban cáfolta az információt, azt állítva: soha nem találkozott Benével, és senkit sem hatalmazott fel arra, hogy a nevében tárgyaljon az egykori New York szálló megvásárlásáról.

Fotó: Biró István

Hányattatott sors

A Pákey Lajos, Kolozsvár főépítésze által tervezett műemlék épület belsejének állapota egyre romlik, még ha kívülről meg is újult az ingatlan.

A külső tatarozást egyébként egy 2015-ös baleset nyomán – amikor az ingatlanról lehulló vakolatdarab egy 27 éves nőre esett, akit emiatt kórházba kellett szállítani – sikerült kieszközölni,

miután az önkormányzat és a tulajdonos évekig kölcsönösen egymásra hárította a felelősséget az ügyben. Bene szerint a polgármesteri hivatal nem adta meg a szükséges engedélyeket, hogy elkezdhessék a felújításokat, míg a városvezetés azt állította, hogy sürgősségi állagmegőrző beavatkozásra akár egy hét alatt is megkaphatta volna azt.

A Pákey Lajos építész tervei alapján 1894–95-ben épült eklektikus stílusú ingatlanban szálloda és kávéház működött. Ez volt az első, villannyal világított épület a városban; az elektromosságot a szálloda saját áramfejlesztője biztosította. A New York szálloda kávéháza kezdettől fogva a város irodalmi életének a színhelye volt. Kolozsvári útjai alkalmával Jókai Mór is itt szállt meg, de a két világháború között híres törzsvendége volt Áprily Lajos, Balogh Edgár, Dsida Jenő, Gaál Gábor, Hunyady Sándor, Kuncz Aladár.

Az 1950-es években átmenetileg diákszállónak használták az épületet, 1960 után ismét szállodaként üzemelt. 1989 után lett eladó, 2005-ben vásárolta meg az Ardeleana Rt. cég, majd 2013-ban az azóta külföldre szökött Ioan Bene üzletember.