Dăncilă kedden beszéli ki a problémákat a Sanitas sztrájkra készülő képviselőivel

Kőrössy Andrea 2018. május 03., 16:11

Kedden, május 8-án találkozik Viorica Dăncilă miniszterelnök az egészségügyi szakszervezetekkel, hogy az utóbbiak által megfogalmazott problémákról tárgyaljanak – jelentette be a kormányfő a kabinet csütörtöki ülése elején a News.ro hírügynökség szerint.

A Sanitas folyamatosan gyűjti az általános sztrájk kirobbantását támogató aláírásokat Fotó: Facebook/Sanitas

A kormányfő rámutatott: Sorina Pintea egészségügyi miniszter – aki szerdán tárgyalt az érdekvédelmi tömörülések vezetőivel – felvázolta neki a hiányosságokat és kéréseket, ennek nyomán úgy döntött, hogy kedden találkozóra hívja őket. A megbeszélésen Sorina Pintea, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi és Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is részt vesz.

Az ágazat alkalmazottainak többségét tömörítő Sanitas szakszervezet által közölt naptár szerint ugyanakkor

egy nappal korábban, május 7-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a kórházakban.

A további menetrend alapján május 11-én általános munkabeszüntetést robbantanak ki, amennyiben a kormány nem orvosolja problémáikat, így a miniszterelnököt meglehetősen sürgeti az idő. Dăncilă egyébként csütörtökön arra is kitért: időközben létrehoztak egy munkabizottságot, amelyben helyet kaptak a szaktárca, valamint a megyei és a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó kórházak vezetői is, akik közösen igyekeznek stratégiát kidolgozni.

Az egészségügyi miniszterrel szerdán megtartott megbeszélésen egyébként a tárcavezető nem győzte meg a szakszervezeti vezetőket: a találkozó után Leonard Bărăscu, a Sanitas elnöke azt nyilatkozta, egyelőre nem mondanak le a meghirdetett tiltakozó akciókról, ugyanakkor várják a kormány részéről érkező javaslatokat. Rámutatott:

az alkalmazottaknak meggyőződésük, hogy a kialakult béranomália kizárólag a 2017/153-as számú egységes bértörvény módosításával oldható fel.

Sorina Pintea eközben arról beszélt: igyekeznek úgy megoldani a helyzetet, hogy „senki ne veszítsen megszerzett béréből”. A miniszter továbbá hangsúlyozta: az általános sztrájk kirobbantása „nem jó ómen”, szerinte ugyanis mindenkinek az kellene legyen a legfőbb érdeke, hogy a páciensek folyamatosan ellátásban részesüljenek.

{K1}