Igazságügyi törvények: Johannis az alkotmánybírákhoz és a Velencei Bizottsághoz fordul

Krónika 2018. május 02., 13:09

Alkotmányossági kifogást emel Klaus Johannis államfő a módosított igazságügyi törvények teljes javaslatcsomagja ellen. Az elnök szerint a jogszabályok sem a jogállamiság követelményeinek, sem az állampolgárok elvárásainak nem felelnek meg.

Az államfő szerint a jogszabályok nem felelnek meg a jogállamiság követelményeinek Fotó: Presidency.ro

Klaus Johannis szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be döntését, miszerint a teljes javaslatcsomagot elküldi az alkotmánybírósághoz normakontroll végett, ezzel párhuzamosan pedig a Velencei Bizottsághoz fordul.

Felszólítom az alkotmánybíróságot, hogy ne siessen, hanem működjön együtt az európai szervvel” – jelentette ki Johannis.

A bírák és ügyészek jogállását, valamint a legfelsőbb bírói tanács és az igazságügyi rendszer működését szabályozó három törvényt már hónapok óta próbálja elfogadtatni a szociálliberális kormánykoalíció, de a jogszabályok eddig elbukták az alkotmányossági normakontrollt, amelyet az ellenzék, illetve különböző igazságügyi szervek kértek. Az alkotmánybíróság április 19-én másodszor is visszaküldte kiigazításra a parlamentnek a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását, a másik kettő viszont átment az alkotmányossági szűrőn.

Szerdai nyilatkozatában az elnök újfent bírálta a törvénymódosításokat, amelyekkel szemben Románia nyugati partnerei is aggályaikat fejezték ki. Johannis szerint a törvénycsomag nem felel meg a román alkotmányos előírásoknak és az európai normáknak. Úgy vélte, hogy az indítványok egyebek mellett gyengítik az ügyészek jogállását, illetve a bírák és az ügyészek megfélemlítésére irányuló új, párhuzamos testületeket létesítenek.

Johannis azt is kifogásolta, hogy megnehezítik a bíráknak az igazságszolgáltatásba való belépését, s ez komoly fennakadást okozhat a rendszerben. Nehezményezte, hogy a legfelsőbb bírói tanács plenáris testületének szerepe csökkenne a szakmai szervezet bírói és ügyészi részlegei javára, amelyek több hatáskört kapnának, akárcsak az igazságügyi miniszter.

A kormánykoalíció szerint az ügyészségi visszaélések megakadályozása érdekében van szükség a reformcsomag elfogadására. Az elnök arra kérte az alkotmánybíróságot, ne siesse el a döntést, és konzultáljon a Velencei Bizottsággal. Johannis március elején még azt közölte: nem fogja kikérni a Velencei Bizottság véleményét, ugyanis minden bizonnyal később fogja álláspontját közzé tenni, mint amilyen határidőt megállapít a román alkotmány az elnöknek egy törvény kihirdetésére. Az elnök akkor azzal érvelt, hogy az alkotmányos határidőt nem lépheti túl, ezért haszontalan lenne az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló testületéhez fordulnia. Johannis ezért arra kérte most az alkotmánybíróságot, hogy ne siesse el a mérlegelést.