Betekintés az erdélyi humor kulisszái mögé – Interjú György Botond gyergyószentmiklósi standupossal
A frissen megjelent Dumakavics című könyvét az erdélyi humoristák közös kincsének tekinti György Botond gyergyószentmiklósi standupos. Az Erdélyi Humorfesztivál egyik szervezője a kötet tartalmáról, a szakma kihívásairól és jövőjéről beszélt a Krónikának.
– A Dumakavics című könyved alapja a 2017-es Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK) készített dolgozatod, amellyel később szociológia szakon diplomáztál. Hogyan jött az ötlet, hogy ezt a szakdolgozatot könyv formájában is megjelentesd?
– Korábban már megjelent két kisebb könyvem, az egyiket fiktív ifjúsági regénynek nevezném, a másik pedig egy verseskötet volt. Ennek az ötlete onnan indult, hogy az emberek ismernek néhány erdélyi humoristát, de elég keveset tudnak róluk, illetve a legtöbb esetben csak a színpadon, mikrofon előtt látják őket, és
én fontosnak tartottam azt, hogy az emberek kicsit „belénk lássanak”. Ez nem feltétlenül celebes, sztáros megnyilvánulás vagy fellángolás volt,
hogy akkor mutogassuk magunkat és az életünket másoknak. Ebben a kis könyvben az erdélyi humoristák kicsit másképp nyilvánulnak meg.
– Akkor a könyv révén a valódi arcukat mutathatták meg az erdélyi humoristák?
– Sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a könyv jó lehetőség arra, hogy az olvasók, a közönségünk meglássa azt, ami a kulisszák mögött van. A könyvben az is szerepel, amit elmondunk a színpadon és az is, amit nem.
– Szerkezetileg és tartalmilag mennyiben tér el a könyv a szakdolgozattól, milyen többletet ad az olvasóknak?
– A szakdolgozat tudományos jellegű írás volt, amelyet különböző szempontok szerint kellett elkészíteni, viszont a könyv már olvasóbarátabb formában jelent meg. A kötet tíz szereplőt mutat be, viszont van egy rész, ahol ezek a szereplők sokkal jobban megnyílnak. Ezen kívül van egy pluszfejezet, amely egy humoros ráadás. Ez gyakorlatilag egy best of rész,
ebben összefoglaltam, hogy mit ajánlunk mi, humoristák a pályakezdőknek, milyen képességekkel kell rendelkezniük, mit ajánlunk azoknak, akiket felkérnek egy produkcióra,
mire kell odafigyelniük, illetve az öt legemlékezetesebb fellépés is szerepel ebben a fejezetben.
– Pontosan kik szerepelnek a kötetben, és mi alapján válogattad ki őket?
– Mondom időrendi sorrendben:
rögtön az elején van két kakukktojás, Gáspárik Attila és Nagy István, akik jelenleg nemcsak humorral foglalkoznak, viszont tőlük eredeztethető mai formájában az erdélyi standup comedy.
Ők azért is kerültek be, mert rendkívül fontosnak tartottam azt, hogy a rendszerváltás utáni humorról beszéljünk, ahol ez a műfaj még csak kialakulóban volt, és ők úgymond „elvetették a magjait”. Helyet kapott még a könyvben a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, Felméri Péter, az Open Stage – Lung László Zsolt és Kozma Attila, Zsók Levente, Kun Zsolt és András Előd. Bár ennél sokkal többen nyertek humorfesztivált, de nem mindenki folytatta ezt a pályát. Gyakorlatilag ők azok, akik valamilyen formában manapság is kötődnek a humorhoz. Rólam nincs külön rész, viszont én is folyamatosan megnyilvánulok a fejezetekben, az adott kérdésköröknél kifejtem a véleményem, nézőpontom.
– Hogyan értelmezhető a cím, mire akartál utalni vele?
– A Dumaszínháznak korábban már megjelent egy hasonló, Dumán túl című könyve, amely szerkezetileg és tartalmilag sokkal egyszerűbb: egy-egy interjú szerepel benne több humoristával. Ezt a szót sok formában felhasználták már, főként a Dumaszínház játszott ki minden lehetőséget. Úgy gondoltam, hogy erdélyi humoristákként, a standup műfajához közel álló, Dumaszínház jellegű előadásokkal,
mi inkább apró, szétszórt kavicsok vagyunk, akiknek még nincs összefüggő rendszere vagy intézménye. Ezért esett a választás a Dumakavicsra.
– Már több mint egy hete bemutatták a könyved a 15. Erdélyi Humorfesztivál keretében. Milyenek a visszajelzések?
– Eddig pozitív visszajelzések érkeztek, és mindenki arra bátorít, hogy ezt később egy még vastagabb könyvben, még nagyobb hangsúlyt fektetve a tudományos jellegű tevékenységekre, szélesítve a humornak minden műfajára, nemcsak a standupra, jelentessek meg egy újabb kiadást. Ez a munka elég sok időt vett igénybe, ezért a közeljövőben nem látok kivitelezési lehetőséget egy új könyvre. Viszont örülök annak, hogy
végre sikerült valami olyat alkotni, amely nemcsak a sajátom, hanem ez a könyv az erdélyi humoristáknak főleg a standup comedy műfajban, közös kincse, értéke.
– Egyre több humorista kezdi népszerűsíteni magát és munkásságát közösségi oldalakon, illetve videómegosztó felületeken. Nemrég te is elindítottad a YouTube-csatornád, mekkora a nézettség?
– Körülbelül három hete indult el a csatornám, az első videónak körülbelül 1200-as nézettsége van, valamint a második videót két nap alatt százan nézték meg, illetve a Facebook-oldal kedvelőit is sikerült megduplázni. Meggyőződésem, hogy egyre inkább az online felületeken kap nagyobb teret a humor, főként az erdélyi, hiszen nincs olyan médiarendszer vagy -hálózat, ahol naponta műsoraink lehetnének. Igényünk van arra, hogy mi is megújuljunk, és ez jó lehetőség arra, hogy sok nézőhöz eljussunk, főként fiatalokhoz.
– Mint a téma egyik szakértője, mit gondolsz, mi az erdélyi humormező erőssége, illetve mi hiányzik belőle?
– Bár nem tudom mennyire nagy a lefedettség, vagy mennyire működne, de nekem szervezettségi hiányérzeteim vannak, mert
nincs olyan intézmény, amely összefogná az erdélyi humoristákat. Ezért sokan vándorolnak, sokkal könnyebben megélnek Magyarországon, mint itthon, és ezért ott telepednek le.
Itthon már csak két-három személy maradt, akik ha lehetőséget kapnának, valószínűleg a határon túl dolgoznának. Egyéni vállalkozások jelennek meg ahelyett, hogy lenne egy közös brand vagy televíziós csatorna, amely ezt felkarolná. Pozitívumként azt emelném ki, hogy bár mindig van versenyhelyzet, hiszen mindenki azért dolgozik, hogy népszerű és közismert legyen, annak ellenére az erdélyi humor barátságokra is épül – közösen népszerűsítjük ezt a műfajt.
– Az évek során a közönség részéről megfogalmazódtak olyan kritikák, miszerint az erdélyi humormezőből hiányzik a politikai humor. Szerinted ez mivel magyarázható?
– A könyvemben is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és teljes mértékben elfogadom azokat a kritikákat, hogy hiányzik. Ennek több oka van: az egyiket a médiára vezettem vissza, mert nem kapunk lehetőséget arra, hogy aktuális dolgokról beszéljünk, éppen ezért olyan poénokat, szövegeket írunk, amelyek időtállóak. Hiába beszélünk most Donald Trumpról, mert csak a választás után fél évig volt aktuális téma, de utána már nem lesz olyan hatása annak a viccnek. A másik indok, hogy szerintem nagyon kevés olyan politikai szereplő van, akit Erdély-szerte ismernek. Pár közismert politikusunk van, például Kelemen Hunor, Borboly Csaba, de rajtuk kívül nem tudom kiről lehetne beszélni, hogy mindenki ismerje. A harmadik ok, hogy
nagyon kicsi az erdélyi közönség és a magyarok közül elég sokan valamilyen kapcsolatban vannak az RMDSZ-szel. Így ha még a szövetség tagjai viccesnek is tartanák a produkciót, hosszú távon lehet, hogy nem hívnának többet fellépni,
illetve akár a közönség, akár a megrendelő sértőnek veheti.
– A politikán kívül mi az a téma, amivel nem szívesen foglalkoznak az erdélyi humoristák, van-e tabutémátok?
– Azt vettem észre, hogy a vallásos témákkal nem igazán foglalkoznak, főként Székelyföldön, bár én kivételt képezek, mert én nagyon szívesen beszélek vallásról. Ami általános tabutéma, amiről még én sem beszélek és erdélyi vonatkozásban még sokan, azok a betegségek.
– Honnan inspirálódtok, hogyan állítjátok össze a produkciókat?
– Gyermekkoromban azt mondtam, hogy mindig nyitott szemmel kell járni a világban, és a mai napig úgy gondolom, hogy
a legfontosabb mindenben meglátni a humort. A produkciónk vicces kell hogy legyen, de ugyanolyan fontos az is, hogy merjük elmondani azt a világról, amit gondolunk,
legyen társadalomalkotó vagy -bíráló feladatunk is. A munkánk a legtöbb esetben határidőkhöz kapcsolódik, és rendkívül nehéz a szakma alkotói része. Viszont a barátok, család, környezet részéről kapunk segítséget, sok feldolgozható információt, történetet. Szerintem a legveszélyesebb a televízióból és internetről inspirálódni, mert most már Erdélyben is kezdik ezt szabályozni, de még nincs egy határozott belső törvény. Eszerint nincs plágium. Viszont Magyarországon a Dumaszínháztól kirúgnak, ha plagizálsz.
– Hol látod ennek a szakmának a jövőjét, hova fejlődhet, vagy hova kellene?
– Rendkívül fontosnak tartom, hogy a humor jelen legyen az életünkben, mert ahogy a könyvben is idéztem, „a humor az egyetlen sav, ami a realitást oldja”. Úgy látom, hogy nap mint nap szükségünk van humoros dolgokra, ha nem is konkrétan viccekre, de pozitív történetekre vagy eseményekre. Bízom benne, hogy egyre többen, próbálják majd meglátni mindenben a vicceset, a legegyszerűbb dolgokban is, és ez majd lehetőséget teremt arra, hogy picit jobban lássuk a világot.