„Repedező” sztrádaprojektek: a kivitelező kicsinyíteni próbálja a problémákat

Kőrössy Andrea 2018. április 26., 08:19

A közutakért és autópályákért felelős országos társaságnak is feltűnt, hogy a Lugos és Déva közötti autópálya 1-es jelzésű szakasza máris megrongálódott, miután két hete az Economica.net olyan fotók jelentek meg, amelyek tanúsága szerint megrepedt az aszfalt.

Fotó: Economica.net

A 38 kilométeres szakasz már 2013 végén elkészült, és meg is nyitották a forgalom számára, a CNAIR azonban azóta sem volt hajlandó hivatalosan átvenni a beruházást. A kivitelező Tirrena Scavi a Ziare.com portálnak küldött tájékoztatásában

természetesnek nevezte, hogy négy év alatt ilyen problémák merülnek fel, és javításokra van szükség.

Az olasz cég illetékesei szerint már neki is láttak a munkálatoknak, amelyek miatt nem kell leállítani a forgalmat, csak kisebb korlátozásokra lehet számítani. A kivitelező azt is közölte: az útügyi hatósággal megállapodtak abban, hogy a hivatalos átvételre május végéig sor kerül.

{K1}

A vállalat képviselőinek azonban ellentmond Alin Şerbănescu, a CNAIR szóvivője, aki szerint

egyáltalán nem elfogadható, hogy alig néhány évvel a használatba vétel után ilyen repedések jelenjenek meg, szerinte ugyanakkor a javítás megnehezíti a sofőrök dolgát.

Şerbănescu rámutatott: miután kiderült, hogy problémák merültek fel a szakaszon, szakértői testületet küldtek a helyszínre, amely megállapította, hogy nem felszíni repedésekről van szó, hanem ezek a mélyebb rétegeket is érintik.

Ez azt jelenti, hogy a helyzet súlyosabb lehet, mint elsőre látszik, és komolyabb munkálatokra van szükség”

– magyarázta a szóvivő, aki azt is elmondta, egyre kevésbé elképzelhető, hogy még idén átveszik a beruházást.

A Lugos–Déva-autópálya többi részén sem haladnak valami hatékonyan a kivitelezéssel: a 2-es szakaszon még le kell bonyolítani egy licitet, a 3-as ugyan 80 százalékban elkészült, a CNAIR szerint azonban a munkálatok túl lassan haladnak, a 4-es szakasznak pedig a 75 százalékát építették meg,

így kérdéses, hogy tartani tudják-e a 2018 második negyedévi határidőt.

Eközben folytatódik az időhúzás a Szászsebes és Torda közötti autópályán, amelynek 1-es jelzésű szakaszán egy kisajátított, de még le nem bontott ház akadályozza a munkálatokat. A kivitelező Impresa Pizzarotti arról tájékoztatta az Adevărult, hogy noha a kisajátítás megtörtént, az érintettek óvást nyújtottak be, ezért húzódott el a jogi procedúra. A cég illetékesei úgy tudják, hamarosan kormányhatározatot adnak ki, amellyel elrendelik a ház lebontását. Az ingatlan egy leendő híd alatt fekszik, amely a ház melletti út fölött fog átívelni.

A dél- és észak-erdélyi sztrádát összekötő Szászsebes–Torda-autópálya 1-es részének mintegy fele készült el eddig, a szakaszt pedig ez év decemberéig megnyitnák. A sztráda 3-as és 4-es szakasza egyébként már elkészült, de még mindig nem nyitották meg, mert az útügyi hatóság nem elégedett a munkálatokkal, és nem hajlandó átvenni olyan beruházást, amely nem felel meg 100 százalékosan az előírásoknak.