Románia 2040: a bölcsődehiány negatív hatásaira figyelmeztettek

Hírösszefoglaló 2018. április 24., 13:21

A Romániában tapasztalható bölcsődehiány a népszaporulatra és a munkaerőpiacra is kihat – jelentette ki Gabriel Biriş ügyvéd, volt pénzügyi államtitkár a Románia 2040 országterv kapcsán szervezett konferencián.

Biriş felhívta a figyelmet, hogy ötven év múlva a majdani pályakezdők zömének már olyan szakmája lesz, amely ma még nem is létezik, ezért különösen nagy felelősség hárul az oktatási rendszerre, amelynek már kora kisgyerekkortól figyelnie kell a készségek fejlesztésére.

Az Agerpres által idézett volt államtitkár szerint Bukaresten és néhány nagyvároson kívül már nincsenek állami bölcsődék, és a meglévőkbe is nagyon nehéz bekerülni.

A magánbölcsődék költségesek, az 1500 lejt is elérheti a havi kiadása annak, aki ilyen intézménybe íratja gyermekét.

A Szociáldemokrata Párt kormányzati programjában 3000 bölcsőde létesítése szerepel, de ebből egyelőre csak három nyílt meg, mindhárom Bukarestben. A fiatal párok többek közt a bölcsődehiány miatt halogatják a gyerekvállalást, noha az államnak bátorítania kellene a népesség szaporulatát – fejtette ki Biriş, aki szerint a gyerekvállalási kedv mellett a munkaerőpiacot is negatívan érinti ez a helyzet.

A volt államtitkár ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a bölcsőderendszer újbóli kiépítéséhez az állami és a magánszféra együttműködésére van szükség, mert az állam nem fogja tudni egyedül megoldani ezt a feladatot.