„Ezt a bástyát nem szabad önként feladnunk” - Interjú Szilágyi Tibor professzorral, a MOGYE volt rektorhelyettesével
Tovább szűkül a magyar tagozat mozgástere a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), amennyiben az intézmény egyesül a kizárólag csak román tagozattal rendelkező Petru Maior Tudományegyetemmel – véli Szilágyi Tibor, a MOGYE volt rektorhelyettese. A magyar oktatók tiltakozása ellenére a két felsőoktatási intézmény szen
– A magyar tagozat a MOGYE szenátusi üléséről való távolmaradással kívánta nyomatékosítani, hogy ellenzi az egyetemegyesítést. A döntéshozó testületben azonban a magyar tagozat képviselői az egyharmados arányt sem érik el, így nélkülük is határozatképes maradt a testület. Felmerült-e – akár csak reménysugárként –, hogy a szenátus az utolsó pillanatban mégsem szavazza meg a két egyetem egyesülési folyamatának elindítását?
– Az volt az utolsó reményünk, hogy legalább két román kolléga nem jelenik meg a szerdai ülésen, így az egyetem szenátusa döntésképtelenné válik. Ha ez így történik, akkor időt nyertünk volna, s esetleg több román kollégának lett volna ideje a számadatokkal alátámasztott ellenérveken is elgondolkodni, hogy ne csak a szépen hangzó szándéknyilatkozatok alapján döntsenek. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy Leonard Azamfirei rektor lobbija annyira meggyőző volt – főként azok számára, akik az egyetemen zajló folyamatok hátterét nem ismerik –, hogy a véleményünkkel valószínűleg így is alulmaradtunk volna.
– Mivel győzte meg a rektor a szenátus többségét? Milyen célt szolgálhat a fúzió a MOGYE szemszögéből?
– Ezt nehéz lenne megfogalmazni, mert a rektor felsorolt pár nagyon szépen hangzó érvet, de nem sikerült meggyőznie sem engem, sem a többi magyar kollégát. Érdemes megnézni a Petru Maior Tudományegyetem honlapját, amelyen megtalálható a két intézmény közti, 2014 áprilisában aláírt konzorciumi szerződés. Ez tele van egy sor szép „szólammal”. Ezek szinte ugyanazok, mint a mostani érvek, de létezik egy másik menüpont a honlapon, amely a megvalósításokról szól. Ez üres.
Hiába mondják, hogy amennyiben tízezer fölé duzzad a diákság száma, nő a központi finanszírozás – ez ugyan igaz, de az egy főre eső összeg változatlan marad. A sok hallgató képzéséhez viszont nem lesz elegendő oktató és az infrastruktúra sem lesz megfelelő.
Egy biztos: a rektorunknak nagyon jó retorikája van, képes levenni a lábáról a társaság nagy részét. A hangzatos körmondatokba csomagolt mondandót sokan készpénznek veszik, kevesen látnak át a szitán. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az egyesülés kizárólag a Petru Maior Tudományegyetem céljait szolgálja, nem az orvosiét. Arra mindenki emlékszik, hogy mekkora sokkot jelentett és aggodalmat váltott ki az orvosi egyetem B kategóriás egyetemek közé sorolása. Kérdem én, most miért nem okoz fejtörést az, hogy egy C kategóriás felsőoktatási intézménnyel készülünk egyesülni? Utánanéztem, volt-e számottevő közös kutatási tevékenysége az elmúlt időszakban a két egyetemnek. Nos, nem volt. 1975-től errefele mindössze kilenc közös cikk jelent meg a világszinten jegyzett szaklapokban. Ez negyvenhárom év alatt édeskevés, miközben a rektor az átjárhatóságról, és az egyesülésben rejlő közös kutatási és oktatási tervekről beszél. Az is elhangzott, hogy a gyógyszerészeti szak iránt csökkent az érdeklődés, ezért milyen jó lenne, ha az Azomureş vegyipari kombinát számára vegyészeket képeznénk. Ez még viccnek is rossz.
– Felmerül a kérdés: mindezt miért nem látják az ön MOGYE-s román kollégái is?
– Úgy tudom, nagyon sokan látják, és ellenzik az egyetemegyesítést. Egyesek már korábban kivonultak a szenátusból, másokat be sem választottak. A döntéshozók közül is jó páran a folyosói beszélgetések során fogják a fejüket, aztán amint belépnek a szenátusba, mintha elfelejtették volna, hogyan jellemezték az egyesülés ötletét.
A vezetőség előtt mindenki megalázkodik és beáll a sorba.
– Az egybeolvasztás tovább csökkenti a magyarság számarányát, és ez a legfájóbb pontja a történetnek. Van-e erre „orvosság”?
– Elképzelheti, ha most, amikor majdnem egyharmadot teszünk ki, nem tudtunk megakadályozni egy ilyen döntést, mi történik majd a jövőben, amikor még inkább csökken az arányunk, és ezzel együtt a befolyásunk.
– A két fél által aláírt szerződésben új magyar kurzusok indításának a lehetősége is szerepel, s a multikulturalizmus jegyében a román nyelvű oktatás mellett megmarad a magyar és az angol nyelvű képzés is. Egyáltalán lehet hinni a rektor és csapata ígéreteiben?
– Ígérni sok mindent lehet. De milyen új magyar kurzusokat ígérhet nekünk a román tannyelvű Petru Maior, ha a MOGYE-n sem voltak hajlandók bevezetni?
A sport szakon vagy más rövid képzésen volt olyan évfolyam, amelyen a diákok mintegy fele magyar nemzetiségű volt, a vezetőség mégis mereven elzárkózott a magyar oktatás bevezetésétől. Ezek alapján miért éppen a műszaki, közigazgatási vagy jogi karon indítanának magyar nyelvű képzést, ahol még magyar oktatók sincsenek?
{K1}
– Az utóbbi időben egyre többen és többet hangoztatják, hogy – jobb híján – a magyar orvos- és gyógyszerészképzésnek is a Sapientia ernyője alatt lenne a helye. Alternatívát vagy egy újabb bástya feladását látná ebben?
– Nem arról van szó, hogy nekem vagy nekünk mi tetszene, hanem arról, hogy az erdélyi magyarságnak mi lenne a legjobb. Két részre bontanám a kérdést. Egyrészt jutna-e erre pénz? Van egyáltalán szándék erre? A másik vetület, ami a bástya feladását illeti, eddig én is amondó voltam, hogy
minket, erdélyi magyarokat és egyben adófizető román állampolgárokat megillet az állami finanszírozású egyetem, ezért ezt a bástyát nem szabad önként feladnunk.
Csakhogy az utóbbi időben azt érzem, hogy a MOGYE keretében egyre inkább szűkül a mozgásterünk. Eddig az oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó előírásait szabotálta el a vezetőség, egy éve viszont tovább feszítette a húrt. A demokratikus máz és az esélyegyenlőség jelszava alatt egységes vizsgarendszert készül ránk kényszeríteni, olyant, amilyen még a Ceauşescu-korszak legsötétebb éveiben sem volt. A vezetőség pár éve kötelezővé tette, hogy az elméleti vizsgák kizárólag tesztekből álljanak. Most pedig azt szeretnék elérni, hogy a magyar, a román és az angol nyelvű vizsgakérdések egymás szó szerinti fordításai legyenek, holott a bibliográfia, az előadók személye is különbözik, az akadémiai szabadság megsértéséről nem is beszélve.
Elképzelhető, hogy a legtöbb helyen, ahol román tanszékvezető van, a tételek kidolgozása nem közös munka lenne a magyar kollégával – utóbbit afféle szakfordítóvá degradálnák.
Másrészt a kötelezően közös bibliográfia kizárná a sok esetben jóval színvonalasabb magyarországi könyvek használatát. Mit fog mondani a diák: könnyebb bemagolni egy negyvenoldalas, Marosvásárhelyen kiadott kötetet, mint megtanulni egy háromszáz oldalas magyarországit. Ezekkel az intézkedésekkel a magyar tagozat lényege szűnne meg.
– És mindez helyi kezdeményezés, nem minisztériumi? A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) nem fenyegeti?
– Marosvásárhelyen, a MOGYE-n eszelték ki; Kolozsváron nem is hallottak róla.
Olyan ez a két, multikulturális státust viselő egyetem, mintha két külön világban létezne.
– Ennek fényében akár a BBTE-re való betagolódás is egy lehetőség lenne a vásárhelyi orvosi magyar tagozata számára?
– Ezt nemigen hinném. Annak idején azért kellett a magyar Bolyai Egyetem orvosi fakultása számára egy másik erdélyi várost találni, mert Kolozsváron úgymond nem fért el a Nagyszebenből visszatérő román tagozat mellett.
– A szerdán meghozott döntés fényében hogyan folytatnák a harcot?
– Erről a teljes magyar tagozatnak kell döntenie.
{K2}