Vasútmizéria és centenárium

A helyzet annyira abszurd, hogy csakis igaz lehet, a helyszín pedig nem is lehet más, mint Románia. A három székelyföldi megye önkormányzatának vezetőiről van szó, akik Orbán Viktortól kértek közbenjárást annak érdekében, hogy a Magyar Államvasutak fejlessze a Székelyföld és Budapest közötti vasúti közlekedést.

Az ügyben természetesen nem a székelyföldi politikusok a negatív szereplők – hanem a román állami illetékesek, akiknek köszönhetően ott tartunk, hogy a régiót jóformán semmilyen, legalább viszonylag kényelmesnek nevezhető tömegközlekedési eszköz nem köti össze a nyugatabbra fekvő vidékekkel. A Székelyföldet Budapesttel összekötő két vasúti járatot ugyanis a MÁV, vagyis a magyar állam üzemelteti. Persze fölmerülhet a kérdés, hogy egyrészt miért nem lobbizott az RMDSZ akkor a román vasútnál valamilyen normális megoldásért, amikor kormányon volt, illetve ha már jelenleg nincs is kormányon, de együttműködési megállapodása van a kormánykoalíció pártjaival egymás projektjeinek támogatásáról, akkor miért nem próbál valami előrelépést kicsikarni ezen a téren, mondjuk az igazságügyi törvények módosításáért cserében?

Ugyanakkor persze tudjuk, hogy a Román Vasúttársaság milyen siralmas helyzetben van, folyamatosak a járatritkítások, alig akad pénz a pálya és a szerelvények felújítására, új szerelvények beszerzésére. Sokatmondó tény, hogy tavaly a CFR utasszállító vonatai összesen majdnem kilencévnyi kését halmoztak fel – ilyen körülmények között örülnek, ha valaki más elvégzi a feladatukat.

Vagyis jelenleg ott tartunk, hogy helyi politikusok annyira kilátástalannak tartják a helyzetet, a román állam pedig olyan szinten nem képes ellátni a feladatát, hogy úgy látják: csakis Magyarország biztosíthat megoldást. Amelynek a vasúttársasága szintén nincs e legrózsásabb helyzetben – ezért is csökkentette a közelmúltban az Erdélybe közlekedő szerelvények kocsijainak számát –, de a román vasúttal összehasonlítva még mindig fényévekkel előbbre jár.

És az ügy elsősorban nem arról szól, hogy a székelyföldiek hogyan tudnak eljutni Budapestre. Hanem arról, hogy a szóban forgó járatok jelentik a leggyorsabb összeköttetést a nyugatabbra fekvő egyetemi városokkal, Kolozsvárral és Nagyváraddal, ahol jelentős számú székelyföldi diák is tanul. Az ő számukra is a MÁV járatai jelentik a legkényelmesebb összeköttetést – már ha lehet a román vasút vonatkozásában kényelemről, pláne gyorsaságról beszélni –, holott szüleik, illetve ha diákmunkát vállalnak, ők maguk is a román államkasszába fizetik az adójukat.

Jókora szégyen ez a román állam számára, amely éppen idén öntömjénezi magát az Erdély bekebelezésének századik évfordulójára időzített centenáriumi ünnepségekkel. Hiszen miközben Erdély megszerzését ünneplik, a bukaresti intézmények nem képesek biztosítani az erdélyi polgárok számára még a normális közlekedési feltételeket sem. Nemcsak az autópályák épülnek csigalassúsággal, de a vasút is egyre jobban lerongyolódik, és az óránként akár 400 kilométerrel is száguldani képes gyorsvasutak korában ott tartunk, hogy még az számít jónak, ha egy vonat legalább annyi idő alatt képes egy adott távot megtenni, mint száz évvel ezelőtt. Ha már centenáriumról és fejlődésről van szó. Persze lehet, hogy ha már ennyire centenáriumfetisiszták, nem is tesznek semmit addig, amíg a késések összértéke el nem éri a száz évet egy év alatt.

Addig meg majd épít nekünk a magyar állam gyorsvasutat.

{K1}