Párizs: a vegyi fegyverek fő szíriai kutató- és előállító-központja volt az amerikai–brit–francia légicsapások célpontja

Hírösszefoglaló 2018. április 14., 12:03

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Franciaország által végrehajtott légicsapások Szíriában a rezsim „törvénytelen vegyifegyver-programjának fő kutató- és két előállító-központját célozták” – közölte szombaton a francia védelmi miniszter Párizsban.

Panavia Tornado GR4 típusú harci repülőgép Fotó: MTI/EPA/Andy Holmes

„A vegyi fegyverek fejlesztési, kivitelezési és előállítási kapacitását támadtuk. A cél egyszerű: megakadályozni a rezsimet abban, hogy ismét vegyi fegyvereket vethessen be” – mondta Florence Parly az elnöki hivatalból közvetített nyilatkozatában. „A célzott infrastruktúrák olyan anyagok fejlesztésére és előállítására szolgáltak, amelyeket szíriai férfiak, nők és gyerekek megölésére használnak, semmibe véve a civilizáció és a jog minden normáját” – tette hozzá az MTI szerint.

Nem konfrontációt akarunk, és a katonai eszkalációt teljesen elutasítjuk. Ezért a szövetségeseinkkel együtt figyeltünk arra, hogy az oroszokat előzetesen tájékoztassuk”

– hangsúlyozta Florence Parly. A hadműveletben a miniszter tájékoztatása szerint Franciaország a Földközi-tengeren lévő hadihajóit és Rafale vadászbombázókat vetett be, „szoros összhangban az amerikai és brit szövetségesekkel”.

A brit védelmi minisztérium szombat hajnali bejelentése szerint a királyi légierő (RAF) precíziós fegyverekkel sikeres bevetéseket hajtott végre egy olyan szíriai katonai létesítmény ellen, amelynek része volt a szíriai rezsim által saját népe ellen elkövetett vegyifegyver-támadásban. A tárca londoni tájékoztatása szerint az Egyesült Államokkal és Franciaországgal közösen végrehajtott műveletben az RAF négy Tornado GR4 típusú repülőgépe vett részt, amelyek Storm Shadow rakétákat lőttek ki egy volt rakétatámaszpontra Homsz városától hozzávetőleg 24 kilométerre nyugatra.

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint pénteken este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását Szíria ellen. Az elnök a Fehér Házban a nemzethez címzett – és a nagy amerikai televíziós állomások által élőben közvetített – nyilatkozatában közölte:

precíz, azaz célzott légicsapásokra adott utasítást, válaszul az április 7-én a kelet-gútai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadásra.

A légicsapásokat az Egyesült Államok nem egyedül, hanem az Egyesült Királysággal és Franciaországgal egyeztetve és együttműködve hajtja végre szíriai feltételezett vegyifegyver-raktárak ellen. A légicsapás-sorozat – amely az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen – Trump elnök bejelentésekor már folyamatban volt.

Beszédében Donald Trump kiemelte: a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától. A Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásról és Aszad elnökről Trump azt hangoztatta: „ezek nem egy ember tettei voltak. Ez egy szörnyeteg által elkövetett bűncselekmény volt”.

Az amerikai elnök élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán – az Aszad-rendszer két támogatója – címére is.

Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni”

– fogalmazott az MTI szerint Trump. Hozzátette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szombati Facebook-bejegyzésében közölte:

az Egyesült Államok és szövetségesei olyan pillanatban mértek csapást Szíriára, amikor az ország esélyt kapott a békés jövőre.

„E mögött azok állnak, akik erkölcsi vezető szerepre pályáznak e világon és a saját kizárólagosságukat hirdetik. Valóban kizárólagosnak kell lenni ahhoz, hogy valaki akkor vegye tűz alá az ország fővárosát, amikor Szíria esélyt kapott a békés jövendőre” – írta.

Dmitrij Szablin, az Állami Dumának a szíriai parlamenttel való kapcsolattartásért felelős koordinátora Damaszkuszban újságíróknak kijelentette: Egyesült Államok vezette koalíció azért mért csapást Szíriára, hogy megakadályozza a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) kelet-gútai vizsgálatát. Úgy vélekedett, hogy

a nyugati „kalandoroknak” komolyabban kellene venniük Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök szavait, miszerint „egy ilyen agresszió nem marad válasz nélkül”. 

Konsztantyin Koszacsov, a Szövetségi Tanács (felsőház) külügyi bizottságának elnöke a „szuverén állam ellen alapos indok nélkül” végrehajtott rakétacsapást „a nemzetközi jog kirívó megsértésének” nevezte, amelynek szerinte az volt a célja, hogy megzavarja az OPCW dúmai misszióját.

Több mint száz manőverező repülőgépet és levegő-föld típusú rakétát vetettek be a Szíria elleni támadáshoz az Egyesült Államok és szövetségesei – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium, amely szerint a tárca vezetője, Szergej Sojgu tájékoztatta az operatív helyzetről Vlagyimir Putyin elnököt.

„A Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légi és tengeri hordozóeszközei több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát lőttek ki” – hangzott a tárca közleménye. A minisztérium szerint a szíriai légvédelem Sz-125-ös, Sz-200-as és Buk rendszerei a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítették. A csapások elhárításában a szíriai orosz légvédelem nem vett részt.