Iliescu reakciója a bűnvádi eljárás engedélyezésére: bohózatot csinálnak a forradalomból

Hírösszefoglaló 2018. április 14., 10:47

Bohózatot csinálnak a forradalomból, ami becsteleníti a szabadságért harcolók áldozatát és emlékét – közölte pénteki blogbejegyzésében Ion Iliescu volt államfő. 

Fotó: Agerpres

Mindhármuk esetében emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indít eljárást a legfőbb ügyészség az 1989-es forradalom ügyében – emlékeztet az Agerpres hírügynökség.

„Úgy döntöttem, hogy megtöröm a hallgatás falát, amelyet magam állítottam a forradalom és a bányászjárás miatt indított eljárások kapcsán, azért, mert kötelességem, hogy tisztázzak néhány dolgot.

Az első az eljárások célját illeti: ennek semmilyen köze sincs az igazság kiderítéséhez.

Hogyan állíthatja valaki, hogy ez lenne a célja ennek az „igazságtevő mutatványnak”, amíg senkit nem ítéltek el, tulajdonképpen eljárást sem indítottak senki ellen azok közül, akik megszervezték a június 13-i erőszakos cselekedeteket, több intézményt megtámadtak, számos embert súlyosan megsebesítettek” – írja blogján a volt államfő.

Iliescu szerint egyesek számára, akik őt most nyilvánosan támadják, „nem léteznek már a március 15-i marosvásárhelyi események”, mert – állítja – ezek ellentmondanak az ők elméleteinek, és már nem szolgálják az „ügyet”.

„Ugyanígy nem léteznek a június 13-i események sem, a bányászok pedig minden ok nélkül jöttek Bukarestbe, csak azért, hogy elfojtsanak egy tüntetést az Egyetem téren, amelyet szervezői felhagytak a május 20-i választásokat követő napon.

Egy új valóságot kell építeni, hogy meg lehessen indokolni ezeket az eljárásokat.

Ezek az eljárások többször újraindultak az elmúlt 28 esztendőben. Az ítéletek azonban egyetlen alkalommal sem elégítettek ki egyeseket, ezért aztán időnként előveszik őket, és alighanem csak véletlen lehet, hogy ezekre mindig éppen akkor kerül sor, amikor politikai jellegű válság alakul ki.

Most azt erőltetik, hogy a történelmet az ügyészeknek és bíráknak kell írniuk.

Miért? Hogy megtudjuk, hogy egy forradalom pontosan addig tart, ameddig a diktátor elmenekül egy helikopterrel? A következő perctől kezdve demokrácia van, az intézmények virágzanak, vége a fordulatnak? Ez egy elpolitizált, nagyon veszélyes hozzáállás” – szögezte le a volt államfő.

Úgy véli: 1989 azon napjaiban senki sem volt, aki „átlátta a teljes helyzetet”, és ez egy olyan per, amelyben

nem a bizonyítékok vezetnek el az ítélethez, hanem az ítéletet a törvényen kívül már meghozták, az igazságszolgáltatásnak pedig most az a feladata, hogy eltűntessen minden olyan bizonyítékot, amely ellentmond az ítéletnek”.

Kifejtette: tévhit az, hogy a rendszer csak úgy, ellenállás nélkül átadta a hatalmat, és úgy véli, hogyha az igazságszolgáltatás „valóban az igazságra lenne kíváncsi”, akkor kinyomozhatná, hogy a június 13-i eseményeket „bosszúból szervezték azok, akiket 1989 decemberében elkergettek a hatalomból”.

Azt mondta: nem lepi meg Johannis államfő döntése, az viszont igen, hogy „most, hogy az emberek szabadok, már nem hiszik, hogy a szabadságért küzdeniük kell”.

Úgy gondolja: szerencsésebb lett volna, hogyha az átmenetre békés úton kerül sor, mint Magyarországon, Lengyelországban vagy Csehszlovákiában.

„A népfelkelés egy hatalmi vákuumot hozott létre. A társadalom legkülönbözőbb rétegeiből származó, legkülönbözőbb politikai beállítottságú emberek egy csoportja, megpróbált egy bizonyos irányt szabni a változásoknak, és ezért vállalták a felelősséget.

Most meg vád alá helyeznék amiatt, hogy volt ehhez bátorságuk. Az egész egy bohózattá alakul, ami sérti a szabadságért, a demokráciáért harcolók áldozatát.

Valószínű, hogy ezen a szakaszon is át kell mennünk” – nyilatkozta Iliescu.

Klaus Johannis államfő pénteken engedélyezte a Ion Iliescu volt államelnök, Petre Roman egykori miniszterelnök és a Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes elleni bűnvádi eljárás elindítását. Mindhármuk esetében emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt indít eljárást a legfőbb ügyészség az 1989-es forradalom ügyében.

{K1}