Románia, a százéves „sikersztori” – Megjelent magyarul Lucian Boia egyesülésről szóló könyve
Romániának szerencséje volt, hogy létrejött, és „sikersztori”, hogy megmaradt – állapítja meg új könyvében Lucian Boia. A mítoszromboló történész egyesülésről írt munkáját a Koinónia Kiadó jelentette meg magyar nyelven.
A történelmi szükségszerűség helyett a szerencsén múlott Románia és Erdély száz évvel ezelőtti egyesülése, Romániának pedig sikerült kihasználni a szerencsés csillagállást – mutat rá legújabb könyvében Lucian Boia. A mítoszromboló román történész Az 1918-as nagy egyesülés – nemzetek, határok, kisebbségek (În jurul Marii Uniri de la 1918) című könyvének a Koinónia Kiadónál megjelent magyar fordítását csütörtökön mutatták be a kolozsvári Koffer könyvesboltban.
Erdélynek nemcsak egy történelme van, hanem legalább kettő – hívta fel a hallgatóság figyelmét a történész megállapítására Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója, aki Rostás-Péter Istvánt, a könyv fordítóját faggatta Boia új művének hozadékáról.
Úgy vélte, bár a tényanyagban nincs sok újdonság, a könyvet amiatt „jó kaland” olvasni, mivel a kritikai felkészültségű történész a száz évvel ezelőtti események körülményeit, viszonyrendszerét világítja meg.
Másoktól eltérően elutasítja azokat a narratívákat, melyek történelmi szükségszerűségről beszélnek, és leírja, milyen más lehetséges megoldások, ötleteket léteztek az Osztrák–Magyar Monarchia helyzetének rendezésére. Ezek közül az egyik „legfrappánsabb” a bánsági Aurel C. Popovici terve volt, mely azon elv alapján föderalizálta volna, hogy egy területi egységen belül minél kevesebb kevert népesség legyen, csökkentve ezáltal az interetnikai feszültségek esélyét.
Szerencséje volt Romániának, hogy létrejöhetett, állapítja meg könyvében Boia, hiszen még 1916-ban, a háború közepén sem remélhette senki ezt a végkifejletet.
Lucian Boia könyve eszmetörténetileg is érdekes: három kérdéskör – nemzetek, határok, kisebbségek – irányából közelíti meg a témát, hangzott el a beszélgetésen. „Ha valakik nemzetté akarnak válni, azok lesznek” – állapítja meg a szerző, külön kitérve a francia és német nemzetmodellre.
Az, hogy Románia száz évig fennmaradt, „sikersztori”, mutat rá, ellenpéldaként a vele egy időben létrejött Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlását említve.
Ám óva int attól, hogy az egyesülés centenáriuma kimerüljön a szólamokban, és kontraproduktívnak, szakmaiatlannak tartja, hogy egyes történészek „rálicitálnak” az egységtudatra, Burebista vagy Mihai Viteazul idejéből eredeztetve azt.
A határokról szólva Boia más lehetséges megoldásokat is felvázol és nem hallgatja el a kényes helyzeteket sem, elismerve: az I. világháború legnagyobb vesztese Magyarország volt. A bukaresti politikusoknak választaniuk kellett, hogy Besszarábiát vagy Erdélyt kérik az antant hatalmak oldalán történő hadba lépés fejében, és egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a román politikai elit Erdély mellett dönt – hívta fel a figyelmet Rostás-Péter István. Az 1812 óta orosz fennhatóság alá tartozó Besszarábiában élő románok helyzete ugyanis veszélyeztetettebb volt, mint az erdélyieké, mutat rá történész, mintegy furcsállva, hogy Bukarest mégis Erdély mellett döntött.
Méltatói szerint szintén erénye a könyvnek, hogy a szerző szembehelyezi az egyesülés idei centenáriumát és a Trianon-évfordulót, megállapítva: míg a románok örülhetnek, azt is el kell fogadni, hogy a magyaroknak nincs miért ünnepelni.
Erdélynek két történelme van, zárja könyvét Boia, és ezek olykor ellentmondanak egymásnak, de ki is egészíthetik egymást. A kiadványhoz a szerkesztők több korabeli térképet is mellékeltek, a Szentes Zágon reklámgrafikus, képzőművész tervezte borítón pedig – mint elhangzott – „nincs rajta a smink”: a gyulafehérvári nemzetgyűlést ábrázoló fekete-fehér fotóra ugyanis utólag festették rá a piros-sárga-kék lobogókat.
Arról, hogy Lucian Boia mítoszromboló sikerkönyvei – mintegy 30 műve jelent meg több tízezres példányszámban a Humanitas kiadónál – mennyire tudják átalakítani a román társadalom történelemszemléletét, eltérnek a vélemények. Rostás-Péter István úgy vélte, a Bukaresti Tudományegyetemen tanító, de semmilyen intézményes szerepet nem vállaló Lucian Boia hatására
Romániában kezd kialakulni egy olyan történész réteg, mely kétségbe vonja a román történetírás berögződött mitikus elemeit, képes a paradigmaváltásra.
Igaz, egyelőre még azok a történészek a meghatározók, akik a mítoszok révén építettek karriert maguknak, de idővel egy szintre kerülhet a kettő. Fosztó László ellenben úgy látja, hogy amíg a román történelemkönyvek a történelmi mítoszokról szólnak, nincs esély arra, hogy a Boia által képviselt történelemszemlélet győzzön.