Közismert feltaláló próbálta lakástűzzel leplezni felesége és anyósa meggyilkolását Szászrégenben

Krónika 2018. április 13., 12:37

A rendőrség szerint egy közismert feltaláló okozta a csütörtök esti szászrégeni lakástüzet. A férfi előbb megölte a feleségét, és a tűzzel kísérelte meg eltüntetni a gyilkosság nyomait.

Fotó: Hargita megyei tűzoltóság

A tűzben az asszony édesanyja is megsérült, kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét, pénteken ő is meghalt.

Az 53 éves, szászrégeni férfit – Viorel M. feltalálót – őrizetbe vették, és gyilkosság, gyilkossági kísérlet, illetve rongálás miatt indítottak eljárást ellene.

Az Agerpres hírügynökség közölte, a nyomozó hatóságok szerint a férfi csütörtök este erőszakkal behatolt a tömbházlakásba, amelyben volt felesége és annak mozgásképtelen édesanyja élt, több késszúrással végzett egykori élettársával, majd mindkét nőre benzint öntött és felgyújtotta őket. Ugyanazon források szerint tettének indítéka, hogy az asszony benyújtotta a válókeresetet, és csütörtökön mondták ki a válást.

A volt feleségre holtan találtak rá a tűzoltók a lángoló lakásban, a nő édesanyját pedig súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. Gheorghe Costea, a Maros megyei törvényszéki ügyészség sajtószóvivője pénteken azt nyilatkozta, hogy utóbbi is belehalt a sérülésekbe. Esetében nem erősítették meg, hogy késszúrás nyomait találták volna rajta.