Kallós Zoltán emlékére készített CD-t mutattak be Kolozsváron

MTI 2018. április 12., 22:42

A Kallós Zoltán emlékére készített Férfiének című CD-t mutatták be csütörtökön Magyarország kolozsvári főkonzulátusán a kiadó Kallós Zoltán Alapítvány és a főkonzulátus képviselői, valamint a lemez szerkesztői.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Kallós Archívum lemezsorozat 26. CD-je 35 olyan népdalt tartalmaz, amit férfiak énekeltek egykor Kallós Zoltánnak. A felvételek 1962 és 2012 között készültek a Mezőség, Kalotaszeg, Szilágyság, a Maros-Küküllők vidéke, Gyimes és Moldva 23 falujában. Az előadók között akad, aki 1887-ben született, és olyan is, aki csaknem száz évvel később.

A bemutató után Németh István népzenegyűjtő, a lemez egyik szerkesztője a magyar közmédiának elmondta: a lemez olyan dalokat tartalmaz, amelyek nem a színpadra születtek. Olyan dallamok és szövegek, amelyek az énekesek lelkéből kiáradtak. Hozzátette: olyan keserves ének is szerepel a lemezen, amelyet a Kallós Zoltánnak rögtönzött egy megfáradt, idős öregember. Megjegyezte:

Kallós Zoltánnak különös adottsága volt, hogy a legzárkózottabbakat is meg tudta szólaltatni, éneklésre tudta bírni.

Vakler Anna népdalénekes, a lemez másik szerkesztője elmondta: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakirányvezetőjeként is azt tapasztalja, hogy alulreprezentált a férfiéneklés, pedig ennek ugyanolyan jelentősége, gazdagsága és változatossága van a magyar néphagyományban.
Hozzátette: ez Kallós Zoltán gyűjtésének egy olyan területe, amelyet eddig még nem mutattak be.

Mintegy 1200 férfiénekből válogatták ki azt a 35 felvételt, amely a lemezre került.

„Ezzel a lemezzel azt is szeretnénk megmutatni, hogy a férfiéneklésnek és a férfi léleknek mennyi árnyalata van. Ott van az előadásban a díszítettség, de a mélység, a hangszínek sokfélesége, a hangképzés változatossága is” – nyilatkozta a közmédiának Vakler Anna.

{K1}